nlc.hu
Életmód
Életveszélyes állapotban van az iskolai késelés áldozata

Életveszélyes állapotban van a fiú, akit osztálytársa késelt meg

Emberölés bűntett kísérletének gyanúja miatt nyomoznak a rendőrök.

Reggel 9 óra 26 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, miszerint késelés történt egy I. kerületi középiskolában. Az egyenruhások azonnal kimentek a helyszínre, ahol a támadót elfogták. Az áldozatot, egy 18 éves fiút a mentőszolgálat kórházba szállította, sérülései életveszélyesek, közölte hétfő délutáni sajtótájékoztatóján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője.
 

Bilincs egy rendőr övére erősítve

Így mentették meg a rendőrök az erkélyről lógó apát (Fotó: Pixabay)

A támadót – aki szintén 18 éves – előállították, és emberölés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Azonban a vallomást megtagadta, nem mondott semmit sem a rendőröknek. Emellett kihallgattak 13 tanút, akik közül többen az iskola tanulói. Az elkövető táskáját is átkutatták, amiből egy kalapács és egy olló került elő. 

A rendőrség szóvivője a Népszava érdeklődésére azt mondta, maga a támadás akkor történt, amikor az intézményben óraközi szünet volt, nem pedig óra közben. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top