nlc.hu
TV-sztárok
Iván Bence és Stana Alexandra a kiesésről

DWTS: „Biztos vagyok benne, hogy sokan tudtak tanulni a példánkból” – Iván Bencéék a kiesésről

A páros azt is elmondta, mit tanultak egymástól.

A Dancing with the Stars ötödik adásában Stana Alexandra és Iván Bence búcsúztak a műsortól. A csalódottság mellett viszont rengeteg pozitív érzés kavargott bennük, ugyanis úgy érzik, a küldetésük, hogy megváltoztassák az emberek előítéleteit, sikerrel járt.

Stana Alexandra és Iván Bence

Stana Alexandra és Iván Bence (Fotó: TV2)

„Ez egy olyan szituáció, amiben az egyik szemünk sír, a másik nevet. Természetesen ez egy verseny, tehát szerettünk volna a lehető legtovább jutni, de közben nagyon boldogok vagyunk, hogy ennyi megadatott és a felén túljutottunk. Ez egy óriási dolog, aminek minden percét élveztük. Nem érzek szomorúságot, inkább hálás vagyok, mert ez egy csodálatos kaland volt mind a kettőnknek” – kezdte Stana Alexandra.

Iván Bence nagyon boldog volt, hogy sikerült öt adásig eljutniuk. „Büszke vagyok magamra, Alexandrára, hogy vele táncolhattam, de csak eddig jutottunk sajnos.

A műsor kezdetén sokan kétkedve fogadták a parasportolót, vajon hogyan fogja tudni tartani a lépést versenytársaival, ez viszont egy cseppet sem szegte a kedvét.

„Nem azt mondom, hogy ez motivált, de mindenki ítélkezik valamiről. Velem is úgy voltak, hogy amíg nem láttak, elmondták a véleményüket, majd látták az első táncunkat. A legtöbben rájöttek, hogy van értelme annak, amit csinálunk, igenis jó páros vagyunk, ugyanúgy táncolunk, mint a többiek. Azt gondolom, átfordítottuk az emberekben a negatív gondolatokat, amivel először hozzánk álltak.”

Alexandra azt mondja, számukra rejtett küldetés volt, hogy az emberek ne csak a felszínt lássák, hanem az igazi értékeket is. „A világban, amiben élünk, divatossá vált az ítélkezés, amit magával hoz a social média is, ahol mindenki csak a tökéletességre törekszik, álarcot visel. Nagyon büszke vagyok arra, amit az emberek felé prezentáltunk. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, volt, aki elmondta, szkeptikus volt velünk kapcsolatban, de megváltozott a véleménye. Ezzel szerintem nagyot léptünk előre. Sok üzenetet kaptam, hogy mennyi erőt adunk olyanoknak, akik hasonló helyzetben vannak, vagy bárkinek, aki egyéb terhet cipel. Hiszen mindannyian hordozunk magunkban félelmet, olyan dolgokat, amiket nem szeretnénk a külvilág felé megmutatni. Biztos vagyok benne, hogy sokan tudtak tanulni, illetve fejlődni a példánkból.”

Bence természetesen merített erőt a hétköznapi életéből is, a mindennapjait ugyanis az úszás teszi ki. Azt is elmondták, mit tudott átvinni a profi sportból a táncpróbákba.

„Az úszás egy nagyon monoton sportág, faltól falig megyünk, négy órát edzünk egy nap, itt is ezt próbáltam, mert valahol a tánc is monoton, ugyanazt kell csinálni nagyon sokszor. Ezt át tudtam hozni és hideg fejjel csinálni. A türelmem és a kitartásom sokat segített a koreográfiák megtanulásában” – mondta Iván Bence.

„Nekem a legszembetűnőbb, amit a sportból hozott, az alázat és a tisztelet. Nem volt olyan próbánk, ahol ő bármit megkérdőjelezett volna. Csodálatos tanítvány volt, mindent megcsinált úgy, ahogy mondtam. Ha nem ment elsőre, akkor százszor megcsinálta. Ez abból fakad, hogy hozzá van szokva a terheléshez” – tette hozzá Alexandra.

A sok együtt töltött idő és küzdelem után pedig nem csak az élménnyel lettek gazdagabbak, de mindketten tanultak a másiktól. „Elfogadást és bizalmat tanultam Bencétől. Az a bizalom, ami kialakult kettőnk között, mindenféle előítélet nélkül, megalapozta a kalandunkat ebben a műsorban” – fejtette ki a profi táncos.

Bence azt mondja, munkamorált, kitartást, szorgalmat, és megfelelő hozzáállást tanult a táncpartnerétől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top