Charles Dickens 1843-ban megjelent Karácsonyi ének című regénye kétségkívül minden idők legismertebb kísértethistóriája, mely az ünnephez köthető. A karácsonyi kísértettörténetek mesélésének hagyománya azonban sokkal, de sokkal régebbre nyúlik vissza. Valójában annál is régebbre, mint maga a karácsony. Ezek a történetek ugyanis általában alapvetőbb és sötétebb dolgokról szólnak: télről, halálról, újjászületésről… Mindezek azonban a viktoriánus korban „ünnepi díszcsomagolást” kaptak.
Pogány és keresztény
Bár a karácsony köztudottan a kereszténység második legnagyobb ünnepe, ám a gyökerei a germánok és más pogány népek téli napforduló ünnepéhez, a Julhoz vezethetők vissza. A karácsonyi kísértettörténetek pedig voltaképpen a pogány szokások és hiedelmek, illetve a keresztény tanítások és tradíciók furcsa elegyei. Az év azon napját, amikor a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka, már a régmúltban is olyan időpontnak tekintették, amikor a halottak sokkal közelebb kerülnek az élőkhöz.
John Masey Wright: The Ghost – A Christmas Frolic – Le Revenant (Forrás: Getty Images)
Az elektromosság megjelenése előtti időkben az embereknek a téli időszakban korán abba kellett hagyniuk a munkát, a hosszú estéket pedig leginkább a tűz körül töltötték, ahol a kísértettörténetek mesélése is szórakoztató elfoglaltságot jelentett a számukra, ráadásul, mivel ezek szóban hangzottak el, írni-olvasni sem kellett tudni sem a befogadásukhoz, sem pedig a továbbadásukhoz.
Eladható kísértetek
A viktoriánus Angliában aztán az ipari forradalom egyik vívmánya, a gőzüzemű nyomdagép az írott szót a korábbinál nagyságredekkel szélesebb körben tette elérhetővé, ez pedig lehetőséget nyújtott arra, hogy a korábban szájról szájra terjedő kísértetsztorikat nyomtatott formában kereskedelmi forgalomba hozhassák, persze szükség esetén oly módon átformálva a történeteket, hogy azok eladhatók legyenek. A folyóiratokban megjelenő kísértethistóriákra különösen karácsony környékén volt nagy a kereslet. Épp ezért a korszak népszerű szerzői, például Elizabeth Gaskell, Margaret Oliphant vagy Arthur Conan Doyle egész ősszel kísértethistóriák írásán munkálkodtak, hogy azokat az ünnepekre ki lehessen adni. Charles Dickens szintén jelentős szerepet vállalt a műfaj népszerűsítésében, már a Karácsonyi ének megírása előtt is. Számos karácsonyi kíséretetnovellát írt, illetve szerkesztett magazinok számára már meglévő, ilyen típusú történeteket.
Illusztráció Charles Dickens: Karácsonyi ének című művéhez (Forrás: Getty Images)
Az iparosodás ráadásul nem csupán eszközöket biztosított a kísértettörténetek terjesztéséhez, de a korszak bizonytalansága, az egyre ijesztőbb és fenyegetőbb közhangulat még inkább felkeltette és táplálta az érdeklődést a műfaj iránt. A karácsonyi kísértettörténetek felkapottsága ráadásul a társadalmi-gazdasági státuszon is túlszárnyalt. Az olcsótól a drága, díszes kiadványokig mindenféle változat készült belőlük, így széles rétegek számára voltak hozzáférhetők. Mindez tükröződött magukban a történetekben is, hiszen azok néha munkásosztálybeli szereplők köré összpontosultak, máskor pedig ódon, kísértetjárta kastélyokban játszódtak.
Bár a karácsonyi kísértettörténetek a viktoriánus Angliában voltak népszerűségük csúcsán, a hagyomány voltaképpen modern formában ma is létezik, elég csak a karácsonyi témájú horrorregényekre, illetve karácsonyi horrorfilmekre gondolnunk.
Források: Smithsonian Magazine, History.com
