Kikerült a Netflixre a Harry és Meghan által elkészített dokumentumfilm maradék három része. Ebben már nem a romantikus párkapcsolatuk a téma – bár soha nem látott családi privát videók, melyeket a doksinak forgattak, itt is vannak szép számmal –, hanem a királyi család többi tagjának – mondhatni – lejáratása.
Mivel már nem csak a brit, de az amerikai sajtó is hangot adott annak, hogy Meghan és Harry szavai mögött nem találnak bizonyítékokat, megnéztünk néhány kijelentést, s a mögöttük lévő szálakat, ha úgy tetszik a történet másik oldalát.
Ami a filmben elhangzott:
Meghan: „Harry apja elbűvölő, és azt mondtam neki (az esküvő napján), én elvesztettem az apámat az egészben. Fontos volt nekem, hogy apósomnak tudhattam. Megkértem, hogy kísérjen az oltár elé, ő pedig igent mondott.”
Harry: „Még a zenekart is apám segített kiválasztani. És a legjobb gospel kórusok tagjaiból állította össze a királyi gospel kórust az esküvőre.
Ami viszont nem:
Itt némi ellentmondás van. Hiszen öt perccel később már démonizálják Károly királyt, aki elmondásuk szerint, semmit nem tett, hogy Meghant befogadják a családba.
Ami a filmben elhangzott:
A pár egyik barátja: „A palota fenyegetőnek találta, hogy mennyire szerette a nép Harry és Meghan párosát.”
Harry: „A probléma az, hogyha valaki beházasodik a családba és ellopja a rivaldafényt, vagy jobban végzi a dolgát, mint az, aki ebben született, az felborítja az egyensúlyt.”
Ami viszont nem:
A tény azonban az, hogy nem Meghan volt az első, aki beházasodott a királyi családba, és ha úgy tetszik, ellopta a férjétől a rivaldafényt. Ilyen volt Diana, vagy éppen Sarah hercegné, de a mindig félős Eduárd gróf, neje, Zsófia wessexi grófné is gyakran „halványítja” el a férjét. De igaz lehet ez még Katalinra is. Ám felesleges úgy tenni, mintha ezt ők önkényesen, pusztán a címlapok miatt tennék. Zsófia Koszovótól Afrikáig járja a világot, hogy segítsen a nőknek. Katalin segélykoncerteket szervez. Sarah pedig, bár már nem aktív tagja a királyi családnak, ma is tisztelettel beszél a családtagokról. Ha komolyabban megvizsgáljuk ezt a kérdést, akkor talán éppen Kamilla azt, aki beházasodott a királyi családba, és egyetlen percre sem lopta el a rivaldafényt, de nem is akarta. Azt pedig tegyük hozzá, hogy ez a monarchia. Mindig lesz egy király, vagy királynő, aki a középpontban van, s aki mellett a többiek mellékszereplők.
Ami a filmben elhangzott:
A filmben nagyobb részt kap az is, hogy amikor London szegényebb környékén a Grenfell-toronyház leégett, Meghan rendszeresen járt az otthontalanná vált nőknek segített főzni, s a később kiadott szakácskönyvvel pénzt gyűjteni.
Ami viszont nem:
Ez olyan szép és fontos gesztus, amibe tényleg nem szeretnék belekötni. De a tényeket se felejtsük el: II. Erzsébet és Vilmos voltak azok, akik rögtön a tragédiát követő napon a helyszínre mentek. Meglátogatták a túlélőket, beszéltek az önkéntesekkel. Vilmos és Katalin pedig a következő napon adományt adott a szervezetnek, mely a hajléktalanokká vált családoknak nyújtott segítséget. (Erről a People magazin számolt be akkor.) Kamilla ekkor épp a BBC rádiónak adott interjút, és megszakítva a megbeszélt témát, az emberek imáit kérte a tűzvész áldozataiért.
Ami a filmben elhangzott:
A pár egyik barátja: „A királyi család rájött, hogy ez a pár felborítja az aktív dinamikát. És innentől az lett a céljuk, hogy beskatulyázzák őket, és a média darabokra szedte Meghant.”
Harry: „Például két cikk megjelent. Az egyiken Katalin volt egy váll nélküli ruhában, a másikon a nejem. Katalin dicsérték, Meghant viszont megrótták ezért… Az intézmény tudta, milyen rossz a helyzet, de azt gondolták, miért nem bírja, ha mindenki más igen…Ha ez még igaz is, le kellett volna nyelnie, mint mindenki másnak?! Apám azt mondta, a médiával nem lehet csatározni. De a helyzet az, ha a család kommunikációs irodája el akar távolítani egy hírt egyes családtagokról, akkor felajánl másról egy másik hírt. Aztán mindig lehet mondani, hogy ők erről a cikkről nem is tudtak. Nem tudtál semmit tenni ez ellen. (…) A bátyámmal korábban megegyeztünk, hogy soha nem fogjuk úgy üzemelteti a sajtóirodánkat, ahogy a Buckingham-palota, vagy a Clarence-ház, ám ezt Vilmos megszegte.”
Meghan: „Támogatást vártunk a hozzánk közel álló emberektől, de nem kaptunk… Ekkor kezdtünk el komolyabban beszélgetni a jövőről. Én mindent megtettem, hogy büszkék legyenek rám, és tényleg a család része legyek. Aztán kipukkadt a lufi… Nemcsak farkasok elé dobtak, de meg is etettek a farkasokkal.”
Ami viszont nem:
Meghan többször kijelentette, hogy őt odadobta a királyi család a farkasok elé, és hagyta is, hogy széttépjék. Ha Harry és Meghan állítása igaz, akkor nem nagyon érthető a következő néhány példa. A házaspár szerint, csak azokat védi meg a királyi család, akiket akar, s ezért másokat „feláldoznak”. Íme néhány példa arra, hogy a mással kapcsolatos negatív híreket mennyire sikerült eltitkolnia a királyi családnak a média elől:
– Zsófia wessexi grófnéról az esküvője napján közölt a The Sun (akik Harry szerint szintén összejátszanak a családdal) egy olyan régi-régi fotót, amelyen a barátaival bulizik, és tánc közben valaki felhúzza a pólóját.
– Ki ne emlékezne arra a telefonhívásra, amely Károly és Kamilla között történt, s amiben Károly azt ecseteli, hogy mennyire lenne tampon… A telefonbeszélgetés leközlését NEM tudta megakadályozni a királyi család.
– Katalin hercegné ibizai, drogbotrányba keveredett bácsikája is sok címlapot szolgáltatott a brit lapoknak. A királyi család ebben az esetben sem tudta befolyásolni ezek megjelenését.
Ami a filmben elhangzott:
Meghan: „Már régen megvolt a szülész-nőgyógyászom, aki viszont egy másik kórházban dolgozott, mint a királyi család többi tagjának az orvosa, így mi nem is fotózkodhattunk volna a kórház ajtaja előtt (a Lido Wing – a szerk.) Mondom is a csapatomnak, hogy semmi gond, akkor a saját kórházunk előtt készülhetnek el a képek. De közölték, hogy ott nem lehet, mert sürgősségi bejárat van, amit nem lehet elállni. Hát így maradt nekünk a Windsor-kastély.”
Ami viszont nem:
A mai napig kérdéses, hogy Meghan egyáltalán melyik intézményben szült. Ha – ahogyan mondja – a londoni Portland kórházban, akkor annak a sürgősségi bejárata előtt valóban nem tudott volna megjelenni a fotósok előtt, így a sajtóiroda ezen kérése jogos volt. Másrészt, míg annak a kórháznak a bejárata, ahol Diana és Katalin szült egy kisebb bekötőúton van, addig a Meghan által választott intézmény egy forgalmasabb főút mellett található, amit nem lehet napokig lezárni a várakozó fotósoknak. Erről azért mégsem a királyi család tehet.
Ami a filmben elhangzott:
Meghan: „Ő az én gyermekem, nem az intézményé.”
Ami viszont nem:
Ez teljesen jogos érzés és megfogalmazás egy anya részéről. De ne gondolja az olvasó, hogy a királyi család csak végletekben gondolkodó intézmény. Tény, hogy Archie és Lilibet is szerepel a trónöröklési listában, de egyáltalán nem olyan helyen, amely a későbbiekben mérvadó lesz. Eugéniától Beatrixig, Zarától Jakabig, a királynő valamennyi unokája ott van ezen a listán, ahogyan a dédunokák is. De Vilmoson és annak gyerekein kívül egyiküket sem nyomasztják a címükkel vagy a származásukkal kapcsolatos kötelezettségek. Nem „kell” mutogatniuk a gyermekeiket, viszonylagos szabadságban nőhetnek fel, s ha már itt tartunk, paparazzók sem követik őket.
Ami a filmben elhangzott:
Meghan: „Amikor apám szidta a királyi családot, ami kellemetlen volt, a királynőhöz fordultam tanácsért, végül a királynő és Károly azt tanácsolta, írjak levelet apámnak. Diszkréten próbáltam eljuttatni hozzá. Elküldtem az ügynökömnek Los Angelesbe, majd onnan ment Mexikóba. Kaptam képet az aláírásról, ami nem az apámé volt. Csak annyi állt ott, hogy Thomas. És a levél pár nappal később kikerült a sajtónak.”
Ami viszont nem:
Meghan ezzel azt sugalta, hogy a levelet a néhai királynő, vagy Károly stábja szivárogtatta ki a lapoknak. Ám később egy néhány perces részben már az is kiderül, hogy amikor Meghan barátnői közös „védelmi” interjút adtak a People magazinnak, ott bizony megemlítették a hercegné apjának küldött levelét.
Ami a filmben elhangzott:
Már 2018-ban Dél-Afrikába akartak költözni, de akkor azt valaki kiszivárogtatta a Times magazinnak. Két évvel később újra a költözés mellett döntöttek.
Harry: „Felhívtam apámat, hogy Kanadába költöznénk. Jeleztem, hogy ott tudjuk folytatni a munkát a Nemzetközösségért, és mivel a királyi sajtócsoport központja Londonban van, kellően távol lennénk attól is. Úgy voltunk vele, hogy ti legyetek csak ott a címlapokon, ahol ti akartok, mi pedig végezzük a munkánkat Kanadában a királynő nevéért. Megkaptok minket ingyen, dolgozunk a királynőért, és még mi fizetünk, ne adjatok pénzt. Három e-mailt is írtam apámnak a kanadai tervünkről. Jeleztem azt is, lemondunk a címünkről is, ha szükséges. Ez volt a terv.”
Ami viszont nem:
Ez az egyik olyan része az interjúnak, melyre a brit és az amerikai sajtó is – ha lehet ezt a szót használni – bizonyítékot követel a házaspártól. Ráadásul Harry és Meghan a mai napig a sussexi címet használja, ebből élnek, s így kötnek többmilliós szerződéseket a tévékkel, lapokkal. Az pedig érthetetlen, hogy mit jelent a „még mi fizetünk, hogy képviseljük a királynőt”.
Ami a filmben elhangzott:
Harry: „II. Erzsébet megígérte, hogy találkozhatok vele, mert nincs semmi dolga. Később SMS-t kaptam, hogy mégsem mehetek a nagyanyámhoz. A háta mögött intézték a munkatársak, akik nem engedték, hogy lássam a királynőt. (…) Apám aztán azt kérte, hogy írásban adjam be a költözéssel kapcsolatos kérésünket, ami öt nappal később a címlapokon volt. Nyilvánvaló, hogy az intézmény kiszivárogtatta a levelet.”
Erre egy Instagram-posztban reagált a házaspár. „Mélységesen tisztelem a nagyanyámat, ekkor már hónapok óta tartott ez a huzavona. Mi nem meggondolatlanul posztoltunk. Hiába szorgalmaztunk egy találkozót, a három legrangosabb sajtótitkár elutasította a kérésünket.
Harry: „Amikor aztán Sandringhamben találkoztam a nagymamámmal, az apámmal és a bátyámmal. Vilmos ordítozott, apám olyanokat mondott, ami nem volt igaz, a nagyanyám meg csak ott ült és hallgatott… Az intézmény éket vert közém és a bátyám közé. Valahol megértem, ő már az intézmény része. Ezt belésulykolták. Az intézmény fennmaradása az ő felelőssége… Aztán a találkozó után, velem nem egyeztetve, Vilmos és az én nevemben adtak ki egy nyilatkozatot, hogy Vilmos nem fúrt ki engem és Meghant a családból. Miatta hazudtak, értem nem mondták el az igazat.”
Ami viszont nem:
Ez a nyilatkozat – ha valaki figyelmesebben átnézi – nem Vilmost, hanem mindkét testvért védte a média ellen. „Egy mai újságcikkben hamis állítások és spekulációk láttak napvilágot a sussexi és a cambridge-i herceg kapcsolatát illetően, hiába állították korábban egyértelműen az ellenkezőjét. Nagyon komolyan vesszük a mentális egészséget érintő kérdéseket, ez a felbujtó hangnem nagyon sértő, és ártalmas lehet a családjainkra nézve.”
Ami a filmben elhangzott:
Harry: „Az emberek mind szomorúak voltak, hogy elmegyünk. Az ország hiányzik, de a sajtó és a trollok nem. Én annyira igyekeztem, de ez sem volt elég. Nem illettem közéjük… A család nem ismerte fel a Meghanben rejlő lehetőséget.”
Ami viszont nem:
Az, hogy az emberek mind szomorúak voltak, erősen ellenkezik azzal, ami a korábbi részekben volt. Hogy a britek nem szeretik a bevándorlókat, és Meghant nemcsak a sajtó, de a nép is támadta a származása miatt.
A Meghanben rejlő lehetőséget valóban el kell ismerni, de amikor valaki pályakezdőként munkát kap, tudja, hogy vannak nála régebb óta ott dolgozó kollégák. Tudja, hogy időbe telik megtalálni a saját hangját, a saját pozícióját, vagy azt, hogy a csapat tagja legyen. Szépen, lassan halad előre a ranglétrán. Nem lesz valakiből három hónap után vezérigazgató.
Ami a filmben elhangzott:
Harry: „A költözés után nem kaptunk védelmet a családtól. Annyi fotós és paparazzó volt a házunk körül. Aggódtam, hogy mi jöhet még. Elzárták a pénzcsapot, és nem kaptunk védelmet, hogy maradjunk és ne lépjünk ki.”
Amikor Kanadából átköltöztek Kaliforniába, még a családnak sem mondták el a tervüket. Már hat hete laktak a korábban általuk nem ismert Tyler Perry házában (ő adta a magángépet is a költözéshez, egyetlen telefonhívás után), amikor a Daily Mail leközölte az oldalon az új címüket.
Ami viszont nem:
Elmondásuk szerint ezt a címet még a királyi család sem tudta. Hat hétig teljes nyugalomban éltek ott. A Daily Mail nem a családtól tudhatta meg a címet, hanem onnan, hogy Tyler Perry nyilatkozott a CBS reggeli műsorában néhány nappal korábban.
De elhangzott egy olyan állítás is, hogy Harryt nem támogatta tovább anyagilag a királyi család, és testőröket sem biztosított a családja számára. Nos, azon túl, hogy mennyit kaptak a médiamegjelenésekért, matekozzunk még egy kicsit. Diana 13 millió fontot hagyott (1997-ben) a fiaira, melynek nagyobb részét Harry örökölte, mivel Vilmos a királynő és a király után is örököl (majd). Ezenfelül Diana az ingatlanok 75 százalékát hagyta két fiára. Az anyakirályné pedig minden dédunokájára, ugyanannyi pénzt hagyott, ami milliókba mérhető. Oprahnak Harry azt mondta, hogy az anyja öröksége arra ment rá, hogy elköltözzenek Londonból.
Ami a filmben elhangzott:
Egy munkatársuk szerint: „Az Oprah-interjú miatt íródott az a cikk, hogy a palota kivizsgálja a korábbi alkalmazottak vádjait, amelyeket Meghan ellen tettek. De ezt csak azért hozták elő, hogy csillapítsák Meghan állításait.”
Ami viszont nem:
Nos, a The Sunday Times korábban arról számolt be, hogy Meghan „megfélemlítési módszeréről” jelentést írtak a Buckingham-palotában, még jóval Harry és Meghan elköltözése előtt, ám ezt úgy „eltüntették”, hogy soha nem fogják nyilvánosságra hozni. „A belső nyomozáson a hercegi pár egykori 25 alkalmazottjából csak öten tanúskodtak” – írta a lap.
Ami a filmben elhangzott:
A filmben látjuk azt is, hogy az Oprah-interjúban tett utalás után – amikor elmondásuk szerint a család egyik tagja, megjegyzést tett a születendő gyerekük bőrszínére –, Vilmos SMS-t írt a testvérének.
Ami viszont nem:
Nos, ezt az üzenetet soha nem láttuk. Mennyi az esély arra, hogy éjjel-nappal ott élt velük egy stáb, aki pont akkor forgatott csak úgy a nappalijukban? Egyébként Harry és Meghan egykori alkalmazottai már 2019 augusztusában, az afrikai turné előtt több megállapodást is kötöttek amerikai médiacégekkel. Többek között a Netflix-szel, a Disney-vel (ahol Meghan szinkronizálni akart – a szerk.) és az Oprah Winfrey-interjúról is tárgyaltak. Ekkor hívták meg magukkal a körútra Tom Bradby riportert is, aki csak nagyon korlátozott anyagot készíthetett a párral, a készülő Oprah-interjú miatt – olvasható Valentine Low könyvében.
Ami a filmben elhangzott:
Arról a napról, amikor Harry a nagyapja temetésére a Covid közepén visszatért Angliába, így beszélt. „Nehéz volt a visszatérés, mert beszélnem kellett Vilmossal és az apámmal, akik ugyanolyan tévesen értelmezték a helyzetet, mint korábban. Egyikünk sem akarta felhozni ezt a temetésen, de végül is beszéltünk róla. Meg kellett békélnem a gondolattal, hogy sohasem várhatok őszinte bocsánatkérést.”
Ami viszont nem:
Azt azért senki ne feledje, hogy egy évvel később, amikor idén ősszel II. Erzsébet temetésére érkezett haza Harry és neje, már mindenki tudta, hogy mi van készülőben. Mindenki látta az Oprah-interjút, és a Netflix-filmről sem reméltek jobbat. Ennek ellenére, éppen Vilmos és Katalin voltak azok, akik kezet nyújtottak a sussexi párnak, hogy Windsorban együtt lépjenek ki a gyászoló tömeg elé.
Ami a filmben elhangzott:
Meghan: „Az apám levele miatt bepereltem a Daily Mailt és másodfokon is nyertünk. A fellebbviteli bíróságon, Vilmos és Katalin csapatának egyik tagja (Jason Knauf – a szerk.) tanúvallomásra jelentkezett. Erre nem lett volna szükség, ezt csakis a főnöke (Vilmos) hozzájárulásával tehette. Azt állították, hogy nem magánlevél volt, mert a vázlatot megosztottam a volt sajtótitkárommal (aki akkor szintén Jason Knauf volt), jelezve azt is, hogy tudom, ez a vázlat kiszivároghat.”
Ami viszont nem:
A pert végül Meghan megnyerte. De a megmutatott dokumentum ettől még valós. Lássuk, mi is itt a helyzet pontosan. Jason Knauf Harry és Meghan sajtótitkára volt, de szorosan együtt dolgozott Vilmosékkal is. Knauf volt az, aki 2018-ban e-mailt írt Vilmos herceg magántitkárának, Simon Case-nek. A levél arról szólt, hogy súlyos problémák vannak Meghan viselkedésével. „Nagyon aggódom amiatt, hogy a hercegné egyetlen év alatt két személyi asszisztenst is elüldözött az udvartartásból… Úgy tűnik, hogy a hercegnének mindig van valaki a látókörében (utalt itt a bullyingra – a szerk.).” Amikor pedig felhívták a sussexi pár figyelmét arra, hogy nagyobb tisztelettel és több figyelemmel kellene bánniuk a személyzettel, Meghan ezt felelte: „Nem az én dolgom, hogy babusgassam az embereket” – olvasható a Courtiers: The Hidden Power Behind the Crown című könyvben.
Knauf aztán fel is állt ezen pozíciójából, és 2019-ben Vilmos csapatának tagja lett, onnan 2021-ben távozott. Ezt követően az The Earthshot Prize igazgatótanácsának tagja lett, amely szintén Vilmos herceghez köthető.
Knauf tehát igencsak szoros barátságban áll a trónörökössel, s emiatt állítja azt Meghan, hogy a férfi által benyújtott levelezés, ami köztük zajlott, s annak a bíróságra beadott másolata igazából Vilmos ötlete volt. A férfi képviselői viszont azt állították, hogy maga Meghan kérte arra, hogy kettejük levelezést bemutassa a bíróságon.
A Daily Mail szerint a sajtótitkár olyan levelezéseket is megmutatott a meghallgatáson, melyekből kiderült: a sussexi hercegné információkat adott át a róla szóló, A szabadság nyomában című könyv készítéséhez.
Szándékosan nem írtam arról a részről, amely Meghan Markle vetéléséről szól. Azt gondolom az olyan mély, fájdalmas, magánéleti válság és fájdalom, amelyről írni tolakodó és érzéketlenség. Még akkor is, ha a vetéléséről maga Meghan Markle írt cikket a New York Timesnak.
A szerző különvéleménye
Gyakran megkapom, hogy én utálom Meghan Markle-t. Nem, nem utálom. Az bosszant, hogy folyamatosan az áldozat szerepében tetszeleg Az emberek pedig csak azt hallják meg, ami a Netflixen, vagy Oprah műsorában elhangzik. Pedig – ahogy az a cikkben is megírtam – a királyi család többi tagjával sem bánt sem a sajtó, sem az internet népe kedvesen. Bizonyítékok nélkül bárki, bármit mondhat, és szépen alakíthatja a saját szappanoperáját, amiért 100 millió dollár üti a markát. Csakhogy az nem dokumentumfilm, ahol nincs A és B oldal is meghallgatva, nincsenek minden oldalról szakértők, barátok, vagy egyáltalán pártatlan nyomozás. Ez kérem, egy remek PR-film.