nlc.hu
Család
Sokat várt a csípőműtétre, kirúgták a tanítónőt

Túl sokáig várt a csípőműtétre, kirúgták a magyar tanárnőt

Kilenc évig élt állandó fájdalommal és bizonytalanságban, most pedig az állását is elveszítette.
kirugtak a tanitonot mert sokat vart a csipomutetre

A Blikknek nyilatkozó tanítónő 3 hosszú évig várt arra, hogy megkapja a csípőprotézisét, a munkahelyén azonban nem vártak rá tovább, hogy ismét munkába tudjon állni.

A mozgássérült gyerekekkel foglalkozó pedagógus 2013-ban érezte először, hogy valami nincs rendben a csípőjével és a lábával. Az akkori vizsgálatot követően lumbágót állapítottak meg, és gyógyszereket írtak fel neki. Hat évvel később már olyan erős fájdalmak gyötörték, hogy járni is alig tudott, de a diagnózis továbbra sem változott. Magánúton jutott el MR-re és CT-re, ahol végre beigazolódott, kétoldali csípőkopása van.

„Az orvos, akihez mentem, a magánpraxisából átvitt az állami kórházba, majd ismét magánként műtött volna meg” – kezdte kálváriáját Andrea. „A műtét napján derült ki, hogy mégsem operál meg, mert gyulladás van a szervezetemben. Ezt az utána következő kivizsgálások sorozata nem erősítette meg.”

Az asszony ekkor úgy döntött, hogy visszatér az állami kórházba, ahol sürgősségi listára tették, így felcsillant a remény, hogy időben meg tudják operálni, ám közbejött a Covid, a műtéteket pedig elhalasztották. Újabb egy év telt el, ezért ismét a magánúton kellett gondolkodni.

Végül egy új magánorvos tudta megoperálni a jobb oldalát, 2021 áprilisában. Egy hónappal később a munkahelye közölte, hogy egészségi alkalmatlanság miatt felmondanak neki. Az állami kórházból tavaly májusban jelentkeztek: örömmel értesítették, hogy jöhet arra a műtétre, amin magánúton már egy éve elvégeztetett.

Az egykori pedagógus most rehabilitációs hozzájárulás címen havi 51 ezer forintot kap, az öregségi nyugdíjig még hét évet kell várnia. A bal lábát is műteni kellene, de (teljesen érthetően) nem mer belevágni, hiszen fogalma sincs róla, mikor kerülhet sorra?

Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top