nlc.hu
Sztárok
Budapesti séta Zámbó Jimmy élete nyomán

Királyi zarándoklat Budapesten: duplamustáros sült kolbásszal tisztelegtünk Jimmy emléke előtt

Méghozzá A Király című sorozat színészeivel és főrendezőjével. Ezentúl ingyenesen, QR-kódok segítségével sétálhatja végig bárki Zámbó Imre életét.

A kritikusok imádják az RTL+ streaming platformon látható, Zámbó Jimmyről szóló sorozatát – köztük a miénk is –, mint kiderült, lehet erről humorral, de gúny nélkül, a drámát és a tragédiát is érzékenyen megragadva mesélni, ráadásul úgy, hogy közben megmutatják, milyen nyomasztó, vicces és abszurd volt az élet a rendszerváltás környéki Magyarországon. Szerencsére még azt büdzsét és figyelmet is megkapta, amit a téma megérdemel: nemcsak a színészeken nem spóroltak, hanem magán a forgatáson sem. 134 helyszínen forgattak a legalább százfős stábbal, köztük Jimmy csepeli házában, méghozzá az érintetlenül hagyott tárgyakkal, amelyeket kellékként használhattak – erre nagyon kevés példa van a filmtörténelemben.

Nagy Ervin nem egyszerűen egy olyan aktatáskát cipel magával a fellépésekre (benne a fegyverrel és a névjegykártyákkal), mint amit a Király használt, hanem konkrétan azt az aktatáskát – és még bizonyos színpadi ruháit is megkapta a családtól.

Kovács Dániel Richárd főrendező mindezt a Jimmy életét feldolgozó fővárosi sétán árulta el; igen, most már van ilyenünk is, a sorozat készítőinek és a tematikus sétákra szakosodott Hosszúlépés.járunk? csapatának. A Királyi zarándoklat nem szervezett program, azaz nem kell regisztrálni és fizetni, elég elindulni: az interaktív programon a Jimmy életéhez köthető helyszíneken QR-kódok várják a járókelőket, amelyeket beolvasva megismerhetik a sarkok, épületek, presszók, bárok, templomok történetét (és egy temetőét), és vonatkozó videókat láthatnak a sorozatból.

Tematikus séta Zámbó Jimmy életéről

Fotó: Neményi Márton

Ennek persze van egy hátránya: mivel nincs bennfentes idegenvezető, csak az utcán ismerkedhetünk Zámbó Jimmy életével, a helyszínekre legfeljebb bekéredzkedni tudunk. Ez persze ne tartson vissza senkit: a színészekkel és a Hosszúlépés Jimmy-történészeivel megnéztünk három pontot, és őszintén írjuk, hogy nem üres PR-akció ez, hanem ötletes és informatív városimázs-projekt, amelyet szabadon, akár több részletben teljesíthet bárki, akit egy kicsit is érdekel, mi történt Budapesten az elmúlt 40 évben. Mutatjuk is, mit tudtunk meg.

Baross Gábor Általános Iskola

Ahogy a sorozatból is kiderül, kemény bunyók helyszíne volt ez a Hernád utcai suli. A Zámbó testvérek mind ide jártak, és a szünetekben sokszor az idősebbeknek kellett megvédeniük a kisebbeket a többi gyerek piszkálódásától. A hatvanas években meghökkentő és szokatlan volt Jimmy hosszú haja, ő azonban minden konfliktusban megvédte magát, ha pedig kellett, bátyjai és nővére is segítségére siettek. Az egyik perpatvar maradandó nyomot hagyott Jimmy testén: verekedés közben beütötte fejét az iskola kőkapujába, ennek köszönhetően egész életében megmaradt egy apró folt a fejbőrén, ahol nem nőtt haja.

Bár az iskola elsősorban a tanulásról kellett volna szóljon, ez különösebben nem érdekelte Jimmyt. Ahogy később visszaemlékezett rá: „Nem büszkélkedhetem, habár olyan fertelmes nagy szégyenkeznivalóm sincs tanulmányi eredményeimmel kapcsolatban. Nem én voltam a legrosszabb tanuló, csak valahogy nem voltam mindig megfelelő magaviseletű.”

Tematikus séta Zámbó Jimmy életéről
Megnézem
Összes kép (3)

Már ekkor is a zene körül jártak a gondolatai, erről így mesélt: „Egy dolog kivételével semmiben nem különböztem a korombeli rosszcsontoktól, ez pedig nem volt más, mint egyfajta, szinte már nem normális, úgy is mondhatnám, egyenesen aberrált vonzódás, rajongás mindenhez, aminek a zenéhez köze van.” Első tangóharmonikáját kilencéves korában kapta, ezen magától tanult meg játszani, és mivel senki sem hívta fel a figyelmét a helyes kéztartásra, fordított kézzel. Osztálytársaival alapította első zenekarát, mely azonban ekkor még inkább bosszúságot, mint örömet okozott a környéken élőknek. Zenei képzettsége egyiküknek sem volt, és bár Jimmy tehetsége a visszaemlékezések alapján első pillanattól megmutatkozott, igaz, társai inkább csak zajt tudtak kelteni.

István utca 20.

Ide született Zámbó Imre 1958. január 20-án. Öt testvér közül a negyedik volt, nővérével, Mariettával, bátyjaival, Györggyel és Tihamérral, valamint öccsével, Árpáddal együtt nevelkedtek. A környék legnagyobb szecessziós bérházában élt a család, a hatalmas, háromudvaros Hernád udvar István utcai szárnyán, a 4. emeleten. Hétköznapjaikat a környező néhány utcában töltötték, itt jártak iskolába, ahonnan legtöbbször a közeli Városligetbe mentek focizni. Vagy ahelyett: a suli másfél perc sétára volt, mégis gyakran itt kötöttek ki. Hajdúdorogról származó szüleik első generációs budapestiek voltak, hasonlóan számtalan, itt élő családhoz. A szülők, idősebb György és Anna keményen dolgoztak, hogy gyermekeik semmiben ne szenvedjenek hiányt. A családfő két állást is vállalt: hajnali 6 órától délután 2-ig az angyalföldi Láng Gépgyár vasesztergályosaként dolgozott, majd átment a városligeti Vidámparkba, ahol körhinta-gépész volt. Zámbó Jimmy egészen addig itt élt, amíg össze nem költözött első feleségével, Krisztián anyjával.

Tematikus séta Zámbó Jimmy életéről
Megnézem
Összes kép (6)

A Keleti Pályaudvar árnyékában megbúvó városnegyedet sokan – köztük Zámbó Jimmy is – Csikágóként emlegették. Ez a városrész a huszadik század elején olyan szédítő tempóban nőtt ki a földből, amelyhez foghatót csak Amerikában láttak korábban. Az utcák négyzethálós szerkezete szintén a tengerentúlról lehet ismerős. Hasonlóan Észak-Amerika nagyvárosainak sűrűn lakott részeihez, ezt a negyedet is leginkább a frissen a városba költöző, a vidéki nélkülözés elől menekülő bevándorlók népesítették be. Hajtotta őket az ambíció, hogy családjuknak jobb életet teremtsenek, mint amilyenben ők maguk felnőttek.

Garay téri piac

Kevés budapestibb élmény van annál, mint amikor egy piaci pultnál eszünk frissen sült hurkát, kolbászt savanyúsággal, mustárral és fehér kenyérrel. Ez az egyik legdemokratikusabb szokásunk: itt nincs különbség a közeli építkezéseken gürcölő segédmunkások, a bevásárlást végző háziasszonyok vagy a hatalmas fekete Mercedesszel érkező popsztár között. Zámbó Jimmy már gyerekkorától kezdve rendszeresen járt erre a piacra enni, és ezt a szokását egész életében megtartotta. Egy anekdota szerint általános iskolás tanulóként is ide szökött ki az unalmasnak tartott órájáról kolbászt falatozni nehezen összekuporgatott zsebpénzén. Már Csepelen lakott, amikor édesanyjával itt töltöttek el bensőséges pillanatokat: „Csengett a telefon, öltözz anyu, mert megyünk hurkázni. Ilyenkor magamra kaptam valamit, irány a Garay piac, ahol imádott enni. Odaálltunk a kedvenc henteséhez, kikértük az ennivalót, majd együtt hurkáztunk a bámészkodók tömegében. Anya és fia. Ilyenkor megszűnt számunkra a külvilág, semmi sem számított, csak az, hogy együtt legyünk.”

Tematikus séta Zámbó Jimmy életéről
Megnézem
Összes kép (5)

Piacra persze nem csak nappal kellett járni. Joós István, a Magneoton vezetője, aki szintén bekapcsolódott a sajtótúrába, úgy emlékszik, régen kevés hely várta az éhes embert. A Pipacs Bárban Jókai bablevest adtak, a Balettcipőben is lehetett enni, ám ez édeskevés volt, ha az ember azonnal szénhidrátra vágyott. Szerencsére hentesek pedig hajnalban nyitottak, azaz a hurka és a sült kolbász volt a korabeli gyros, és megszokott látvány volt, hogy a híres, az éjszakában mozgó művészek egymás mellett tunkolták a mustárba. Jimmy rögtön dupla mustárt kért mindenhez.

Edit, a feleség egyébként is remekül főzött, legalábbis magyaros ételeket, Jimmyt más nagyon nem is érdekelte, ezzel viszont nagyon kritikus volt: az asszony főztje után egyszerűen semmi ugrotta meg a lécet. A külföldi utak egyre nehezebbek voltak, az olasz tészta még elment, de a tengeri herkentyűk már értelmezhetetlenek voltak a számára, és ennek hangot is adott, nagyon nehéz volt kiszolgálni. Ha egy kicsit is messzebbre mentek, az egész stáb első gondolata az volt, hogy „atyaég, mit fog enni?”. A Garay téri piac persze már nem ugyanaz – pontosabban elbontották és üzletház épült a helyén –, de az alagsori piac azért emlékeztet az egykori hangulatra. A hurka és a kolbász pedig – mint minden tisztességes hentesnél – tulajdonképpen változatlan.

A Királyi zarándoklat helyszínei

Casanova bár – QR kód helye: I. kerület, Batthyány tér 4. – Vásárcsarnok jobb oldala, régi hirdetőtábla

Dugattyús ház – Háfra Mari sorozatbeli otthona – QR kód helye: II. kerület, Margit körút 15-17. – oszlop a zebra mellett

Országos Rendező Iroda egykori székháza – QR kód helye: V. kerület, Vörösmarty tér 7. – Gerbeaud oldalsó, Dorottya utca felőli bejárata

Garay téri piac – QR kód helye: VII. kerület, Garay tér 20. – épület előtti játszótér kerítése

Istenszülő oltalma görögkatolikus templom – QR kód helye: VII. kerület, Rózsák tere 10. – templommal szemközti oszlop

Baross Gábor Általános iskola – QR kód helye: VII. kerület, Hernád utca 42. – fa merevítő karója az iskola bejárata mellett

Zámbó Jimmy szülőháza – QR kód helye: VII. kerület, István utca 20. előtt – muskátlis oszlop az István utca 20. előtt

Jankai Béla stúdiója – QR kód helye: XIII. kerület, Balzac utca 37. mellett – Hollán Ernő utca – Balzac utcasarkon oszlop a házfal mellett

Egykori Budapest Sportcsarnok – QR kód helye: XIV. kerület, Stefánia út Hungária körút sarok – oszlop a buszpályaudvar bejáratánál, a Stefánia út mellett

Állomás presszó – QR kód helye: XVI. kerület, Batsányi János utca 2.-vel szemben – oszlop az út mellett

Csepeli Szentlélek görögkatolikus templom – QR kód helye: XXI. kerület, Rákóczi tér – oszlop a templom bejáratával szemben a Görögkatolikus templom buszmegállónál

Csepeli temető – QR kód helye: XXI. kerület, II. Rákóczi Ferenc út 270.-el szemben – oszlop a temető bejáratával szemközti buszmegállóban

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.