nlc.hu
Család
Gyerekmentes városrészbe költözne a fiatal nő

„Tudom, hogy gonosz vagyok, de annyira hangosak” – Kitiltaná egyes városrészekből a gyerekeket egy fiatal nő

A fiatal nő olyan városrészre vágyik, ahová gyerekek nem tehetik be a lábukat.
A montázson egy fiatal nő portréja, és egy játszó gyerekekre figyelmeztető tábla

Egy ausztrál nőnek annyira elege van a gyerekekből, hogy szeretne egy gyerekmentes külvárosba költözni.

Kitch Catterall azután fogalmazta meg ezt a véleményét egy TikTok-videóban, hogy néhány gyerek megzavarta úszás közben Melbourne-ben. Mint elmesélte, éppen úszni szeretett volna pár hosszt a medencében, amikor megjelentek a sikoltozó gyerekek, akik úszás helyet csak ugráltak és hangoskodtak, amitől teljesen kikészült. Ráadásul a gyerekeknek külön medencéjük volt, mégsem azt használták.

„Tudom, hogy gonosz vagyok, de annyira hangosak. Csak nyugalmat és csendet akarok. Nincsenek felnőtt uszodák Melbourne-ben?” – tette fel a kérdést Catterall. Később egy kommentben azt is hozzáfűzte, hogy nem akart semmi mást, csak nyugodt körülmények között úszni egyet este anélkül, hogy lefröcskölnék.

Úgy érzem, hogy a hozzám hasonló gonosz és gyerekgyűlölő embereknek szükségük lenne egy saját városrészre, ahol nyugalomban élhetnénk anélkül, hogy zavarnának minket.

A kommentelők között többen arra emlékeztették, hogy régebben ő is gyerek volt, ha esetleg elfelejtette volna, és próbáljon meg túllépni azon, hogy öregszik. Másvalaki azt javasolta neki, hogy költözzön az Antarktiszra.

@soybabie__ I know im evil but theyre SO loud please i want peace and quiet are there adults only pools in melbourne?? #fyp #kidfree #childfree ♬ original sound - Baby Soja

Sokan azonban azt írták, hogy megértik a nő érzéseit. „Reggelente a három fiam szokott elkészülni iskola előtt, tökéletesen tisztában vagyok azzal, mit érzel” – írta egy hozzászóló. Többen egyetértettek azzal is, hogy sokkal több gyerekmentes helyre lenne szükség. „Utálok úgy elmenni vacsorázni a gyerekeim nélkül, hogy közben mások gyerekeit kell hallgatnom” – írta egy anya.

Egy hozzászóló azt írta viccesen, hogy már most is vannak gyerekmentes városrészek, nyugdíjas falvaknak hívják őket. „Bárcsak már most beköltözhetnék” – reagált a fiatal nő a felvetésre.

Egyébként az ausztrál nő elképzelése nem annyira egyedi, egyre több gyerekmentes szálloda, étterem és mozi működik szerte a világon, igaz, ez nem mindenkinek tetszik, sok szülő diszkriminatívnak érzi a módszert. 

(LadBible)

(Kiemelt kép: nlc-montázs, forrás: Tiktok/soybabie__)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top