„Egész életemben valakinek a felesége, az anyukája, majd a nagymamája voltam, ezért fontosnak tartottam, hogy végre magamért is tegyek valamit” – kezdte beszámolóját a minden elismerést megérdemlő nagymama, Susan Guidi, aki első lépésként lemondott a vörösborról és kedvenc thai ételeiről.
A 2020 decembere óta tartó átalakulása annyira jól sikerült, hogy 84 kilóról 58 kilóra fogyott, tavaly októberben pedig egy fitneszversenyen is díjat nyert. Mint mondta, korábban nagyon sok diétával próbálkozott, de egyik sem hozta meg a várt sikert. „Akkoriban úgy éltem, mint a változókorban lévő nők többsége: a kelleténél többet ettem, ritkán mozogtam, esténként bort ittam és pocsékul aludtam” – porolta le emlékeit.
„Egy nap a 60 év feletti nők Facebook-csoportjában megpillantottam Joan MacDonald bejegyzését, aki 74 évesen elképesztő formában volt. Azt mondtam magamnak: ha ő 70 felett képes volt erre, egyetlen kifogás sem állíthat meg engem. Vettem egy nagy levegőt és beiratkoztam egy átalakítással foglalkozó közösségbe, s hogy ne adjam fel, 9 hónappal későbbre időpontot foglaltam magamnak egy profi fotóshoz, hogy megörökítsük a végeredményt” – mesélte Susan, aki elképesztően kitartónak bizonyult.
A fotózást követően újabb motivációt keresett a folytatáshoz, ezért benevezett egy fitneszversenyre. A felkészüléshez személyi edző segítségét kérte és 20 hétig keményen dolgozott, naponta 3 és fél órát töltött edzéssel.
Mondanunk sem kell, hogy kategóriájában első helyezett lett, ami óriási elismerés volt számára. Azt mondja, most már egyáltalán nem nyomasztja az idősödés, sőt kifejezetten kíváncsi arra, hogy fog kinézni 80 éves korában. „Sajnos a nők nem látnak elégszer ilyen példát, ezért el is hiszik, hogy nem lehetnek erre képesek, de ez nem igaz! Volt idő, amikor én sem akartam elárulni másoknak a koromat, most viszont már büszke vagyok az éveim számára” – mondta az ötszörös nagymama, aki most hetente ötször vesz részt súlyzós edzésen, négyszer pedig kardiózik is. „Egészségesebb vagyok, mint valaha, és gond nélkül tudok az unokáim után futni. Értük is edzem, mert példát szeretnék mutatni nekik.”
Forrás: Via, Fotó: Videó pillanatkép