Utaskoordinátorok. Ők azok, akik a metró bejáratánál állnak, és megkérik az utasokat, mutassák meg a jegyüket, bérletüket. Kevésbé köztudott, de az utaskoordinátorok preventív célt szolgálnak, tehát nem pótdíjaznak, mint az ellenőrök, hanem az utasok tájékoztatásában vesznek részt. Ellenőrzik a jegyeket, bérleteket, figyelmeztetnek, ha az utasnál nincs érvényes jegy vagy érvénytelen bérlettel akar felszállni a metróra, és segítenek tájékozódni, utazást tervezni.
A feladatot, amelyet korábban egy külső biztonsági cég végzett 2020. júniusában szervezte saját hatáskörbe a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és bővítette az utastájékoztatással. A cél egyrészt a szolgáltatás színvonalának növelése, másrészt a jegyellenőri létszám csökkenésének ellensúlyozása volt. Az ötlet bevált, az utaskoordinátorok száma a pandémia alatt megugrott, sok munkavállaló jelentkezett a munkakörre a járvány által leginkább érintett szektorokból – 2022-ben az utaskoordinátorok átlagos létszáma 265 fő volt.
A nyolc órás, váltott műszakban végzett munkakör betöltéséhez akár alapfokú végzettség is elegendő, de a jelentkezőket szigorúan szűri a BKK. Az utaskoordinátorok közel 70 százaléka középfokú, 10 százaléka pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A kezdő munkabér bruttó 375 ezer forint, erre jön az ellenőrzött jegyek, bérletek számának függvényében alakuló jutalék, a műszakpótlék, az alagúti pótlék, a cafetéria és az éves bérlet. Külső szemmel elsőre nem könnyű megérteni, hogy vajon miért éri meg akár felsőfokú végzettséggel és nyelvtudással napi nyolc órában többször is éles konfliktushelyzeteket vállalni, a munka ráadásul nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is megterhelőnek tűnik. Többek között erre a kérdésre válaszoltak az nlc-nek Pete Judit, Virág Gyöngyi és Reichardt Boglárka utaskoordinátorok.
Pete Judit utaskoordinátor (fotó: Juhász János)
Mi az eredeti szakmátok, és miért letettek utaskoordinátorok?
Judit: Idegenvezető voltam, a Covid miatt kerültem ide, hiszen a turizmus teljesen megszűnt. Amikor megnyílt ez az új pozíció, nagyon sokan jelentkeztünk, nemcsak idegenvezetők, de jöttek a vendéglátóiparból, sőt volt köztünk pilóta, régész és menedzser is. Sokan a mai napig itt dolgozunk, mások visszamentek a saját szakmájukba. Én itt jól érzem magam, biztonságra találtam. Húsz éve vállalkozó vagyok, de a BKK-nál végre van havi bevételem, ami nekem sokat számít. Van szabadidőm is, ami nem volt mindig így, hiszen régebben előfordult, hogy napi 16 órát dolgoztam a turistacsoportjaimmal. Utaskoordinátorként nemcsak jegyet ellenőrzünk, hanem segítünk is az utasoknak, megtervezzük az utazásukat. Ez nekem az eredeti szakmámba vág, hiszen tudok nyelveket is beszélni, különösen a 100E busznál, a reptéri járatnál veszik hasznomat. Olaszból felsőfokú nyelvvizsgám van, angolból középfokon beszélek, de elmondhatom, hogy több nyelven is megszólalok.
Boglárka: Egy éve dolgozom a cégnél, előtte magánnyomozó voltam, illetve a kettő között szültem két tüneményes gyerkőcöt, egy kisfiút és egy kislányt. Eredetileg büntetőperes ügyvédnek készültem, el is kezdtem a jogi egyetemet, de mivel nem volt megfelelő anyagi hátterem, választanom kellett a munka és a tanulás között. Csecsemő és gyermekápoló képzésre is jelentkeztem, de a lelkesedésem addig tartott, amíg vért nem kellett vennem a babák sarkából és fejéből. Azt mondtam, na jó, a gyerekszenvedést nem bírom, és akkor gondolkoztam el rajta, hogy az ügyvédihez hasonló szakmába kéne elhelyezkednem. Így kerültem külsősként egy magánnyomozó céghez. Leginkább megcsalási ügyekben dolgoztam, izgalmas szakma volt, de a gyerekek mellett nem lehetett volna folytatni, mert a munka gyakorlatilag 24 órás készenlétet igényel.
A férjem most már több mint két éve itt dolgozik a cégnél utaskoordinátorként és ellenőrként is. Tudtam, hogy mire számítsak, mert elmondta az előnyeit, meg a hátrányait is ennek a munkakörnek, gondolok itt a monotonitásra vagy a stresszre. De aki szeret emberekkel foglalkozni, az szerintem jól érzi magát itt a cégnél. A vezetőség nagyon korrekt, a fizetés mindig időben érkezik, ezért kiszámítható. Édesanyaként fontos nekem, hogy ez egy családbarát a cég, nem kell attól félni, hogy ha beteg a gyerek, akkor kirúgják az embert. Nekünk ez fontos szempont volt.
Gyöngyi: Én még csak négy hónapja vagyok itt. Az eredeti szakmám gyógypedagógiai asszisztens. Autizmussal élő gyermekekkel foglalkoztam több, mint öt éven át. Előtte vérellátóztam. Kiszálltunk cégekhez, rendezvényekhez, fesztiválokhoz, imádtam, csak hát a beosztás nagyon kiszámíthatatlan lett. Közben elvégeztem a gyógypedagógiai asszisztensit, és a gyerekekkel is nagyon szerettem foglalkozni, de lelkileg sok lett, és anyagi okokból is úgy éreztem, hogy változtatnom kell. Ismerősök mondták, miért nem próbálom meg a BKK-nál. Eddig minden nagyon jó, de majd meglátjuk. A huzatot az aluljáróban nehéz volt megszokni, az elején bedurrant tőle a szemem, de ha beöltözik az ember, akkor ez nem fordul elő.
Kicsit nagy váltásnak tűnik a gyerekekkel való munka után.
Nagy váltás volt, igen. Őszinte leszek, az elején többször kiakadtam, mert magamban nem tudtam elrendezni ezt az egészet. A gyerekek, a velük való tanulás a mai napig hiányoznak. De az anyagiak beszélnek, és itt a bánásmód is más. Amikor a válogatáson először találkoztam a BKK vezetőségével, meglepődtem, milyen normálisan beszélnek velünk. Ezt sajnos már régóta nem tapasztaltam a szakmámban se a vezetők, de sokszor a szülők részéről sem. Hideget-meleget pedig nemcsak az utasoktól, a vérellátós munkám során is kaptam az emberektől, volt, aki a sorban állás miatt bosszankodott, és vele sem állhattam le vitatkozni, hiába ment fel nálam is a pumpa.
fotó: Juhász János
Amikor először álltál ki a mozgólépcsőhöz, mit éreztél?
Elszomorodtam.
Visszalépésnek érezted?
Picit igen. Azt éreztem, többet szeretnék segíteni. Bár itt is emberekkel foglalkozom, a kapcsolat nyilván nem tud úgy elmélyülni, mint az eredeti szakmámban.
A környezetetek hogyan fogadta, hogy jegyeket fogtok ellenőrizni?
Judit: Volt és van is, hogy előítéletekkel szembesülök. De ez az én életem, az én választásom, nekem fontos a biztonságérzetem.
Bennetek nem volt tartás, netán előítélet a munkakörrel kapcsolatban?
Boglárka: A férjem elmondta, hogy mivel jár a pozíció, tudtam, hogy mit vállalok, és a családban sem volt furcsa, hogy idejövök dolgozni.
Judit: Nekem sok választásom nem volt, mert 2020 márciusában igazából eltörölték az életemet, és hónapokig munkát kerestem, más sanszom nem is volt. De előítéletekkel sajnos találkoztam a munkám során, bár szerintem most már kezdenek minket megszokni az utasok, az atrocitás is kevesebb. A konfliktusok száma azon is múlik, hogy a város melyik területén dolgozunk. Mivel emberekkel dolgoztam húsz éven keresztül, türelmes vagyok, tudom őket kezelni. Normálisan szólok, senki nem volt még velem arrogáns. A mi funkciónk igazából a segítés: felhívom a figyelmedet, hogy lejárt a bérleted, és az ellenőr kolléga 12 ezer forintra meg fog büntetni, vagy eligazítalak, ha szeretnél eljutni valahova a városban.
Az ellenőrök gyakran találkoznak verbális agresszióval az utasok részéről, ezek mindennapos esetek. Nektek utaskoordinátorként mi a tapasztalatotok erről?
Gyöngyi: A négy hónap alatt sajnos találkoztam én is verbális agresszióval, még ha nem is konkrétan nekem volt személyesen címezve, hanem a csapatnak. Előfordult, hogy a sárga földig lealáztak minket, egy esetben meg is ijedtünk, hogy tettlegességig fajul a dolog, mert hátulról közelített felém az utas, és beleordított a fülembe.
Mit ordított?
Mit álltok itt? Mit kéregettek? Kik vagytok ti? Menjetek el pénzt keresni! Menjetek el dolgozni.
Igazából azért volt ez nagyon fájó nekem, mert mégiscsak segítő szakmából jövök, nem ehhez szoktam. Az ilyen kirohanásokat meg kellett tanulnom kezelni, de körülbelül másfél hónapja úgy érzem, sikerült. Tudom, honnan jöttem, és azt is, hogy segíteni vagyok itt. Azért ez nem általános, az M1-es szakasza például nagyon kulturált, ott sokan mennek a Városligetbe, több a külföldi is, akiket eligazítunk. De vannak olyan szakaszok, ahol azért kapunk hideget-meleget is.
Judit egy utas jegyét ellenőrzi a metróban (fotó: Juhász János)
Sokszor tévesztenek össze titeket az ellenőrökkel?
Gyöngyi: Igen, és ezért sokan utálnak is minket. Volt, hogy elmagyaráztuk az utasoknak, hogy nem vagyunk ellenőrök, de így sem értették meg. Gyakran megkapjuk viszont azt is, milyen jó látni ilyen embereket itt, akik nem a Kontroll című filmben megjelenő ellenőrképnek felelnek meg, ápoltak, kedvesek és a viselkedésük is rendben van. A kollégák, akik már régebb óta ebben a munkakörben dolgoznak, azt mondják, hogy az emberek kezdik elfogadni az utaskoordinátorokat.
Boglárka: Úgy látom, pláne régebben volt jellemző, hogy az utasok nem igazán szerették az ellenőröket. Néha egyértelműen megnyilvánul, hogy az utasok vehemensebbek, és próbálnak előlünk is ugyanúgy elslisszolni, mint az ellenőrök elől. Mi ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy utána szólunk, hogy „hahó, kellene mutatni valamit”, de nem állhatunk eléjük. Nekünk például karszalagunk sincs. Saját ruhában dolgozunk, és van egy neonsárga mellényünk, amire rá van írva, hogy „utaskoordinátor”. Egyébként bennünk is működnek előítéletek. Van, hogy azt feltételezem valakiről, hogy tuti nincs bérlete, és aztán bemutatja, máskor teljesen jól szituált nők tőrnek át rajtunk, anélkül, hogy meghallanák, amit mondunk. De ahogy a kolleganők említették, állomásfüggő is, milyen utasokkal találkozik az ember – más a Deákon, más Kőbánya-Kispesten állni.
Judit: Főleg 2020-ban, amikor felálltunk, volt nagy a döbbenet, hogy egyrészt, mit keresünk itt, másrészt miért köszönünk az utasoknak udvariasan – ezt nem tudták hova tenni. Volt egy úriember, aki odajött hozzánk, és értetlenül megkérdezte.
Nekem köszönnek? Nekem még itt soha senki nem köszönt. Tartsák meg ezt a jó szokásukat.
Én is azt látom, hogy a kezdeti előítéletek változnak, és a jó példa ragadós, ha az utasok azt látják, hogy udvariasak vagyunk, gyakran ők maguk is azok lesznek, szépen sorba állnak, ha kell, köszönnek. Többször előfordult, hogy idősebb nénik, bácsik aggódtak értünk, hogy meg ne fázzunk, és gyakori az is, hogy ha meleg van, vizet hoznak, de kaptam már csokit, és nőnapra virágot is.
Fontos nektek, hogy megkülönböztessétek magatokat a pótdíjazó jegyellenőröktől?
Judit: Nekem igen. Mindig azt mondtam, hogy az eredeti szakmámnak fontos része volt, hogy pozitív élményeket adtam másoknak, ezért egyszerűen nem tudnék büntetéssel pénzt keresni. Nem lennék képest azt mondani egy utasnak, hogy „önnek 12 ezer forintot kell fizetnie, mert nincs jegye vagy bérlete”, még ha jogos is.
Gyöngyi: Ugyanígy érzem én is, engem is a segítő szándék vezérel.
Boglárka: Én kicsit kilógok a sorból, mert amikor a kiválasztáson rákérdeztek, azt mondtam, vállalnám a pótdíjazást is, de először ebben a munkakörben szeretnék rutint szerezni. Egy ellenőrnek még több türelemre van szüksége, a férjemtől tudom, hogy rengeteg a konfliktusforrás. Nyilván senki sem szeret pótdíjat fizetni, sokan úgy gondolják, nekik ez a szolgáltatás ingyenesen jár, és agresszívek lesznek, amikor emiatt megbüntetik őket.
fotó: Juhász János
Volt pszichológiai felkészítő része a képzéseteknek?
Judit: Töltöttünk ki teszteket, és próbáltak minket felkészíteni, de hát az élet mindig hoz olyan eseteket, amelyeket helyben kell megoldani.
Van, aki nem alkalmas erre a munkakörre?
Boglárka: Aki nem tud bánni az emberekkel.
Gyöngyi: És az is, aki máris ugrik a rossz szóra.
Azért ki tudjátok ventilálni, ha rossz napotok van?
Boglárka: Ha valami atrocitás ér, abban a pillanatban meg tudom beszélni a kollégával. Egyébként sem vagyok haragtartó. Ha fel is idegesítenek, lerendezem magamban. Nagyon jól tudok bánni az emberekkel, tehát türelmes vagyok velük, nehéz engem felbosszantani. Ha sikerül is, akkor sem mutatom. A magánnyomozói múltamat itt jól tudom kamatoztatni, hiszen megtanultam, hogyan kell stresszt kezelni. Ha valaki lekiabálja a fejemet, akkor sem szólok vissza.
