A hőhullámok és a testsúlynövekedés mellett a gyakori érzelmi kitörésekkel járó hangulatingadozás is számos változókorú nőt hozhat kellemetlen helyzetbe. Míg a környezet általában elfogadja a kamasz lányok érzelmi kiszámíthatatlanságát – akik ugyan ellenkező előjelű, mégis hasonlóan viharos hormonális változásokon mennek keresztül –, egy érett nő esetében már korántsem ennyire elnéző a társadalom. Ráadásul a nőknek a változókor idején sokszor a saját identitásukat is át kell gondolniuk. Például aki addig nem szült, az már nem is fog, azaz egyfajta véglegességérzés is tapasztalható ilyenkor, ellentétben a férfiakkal, akik elvileg akár 70 éves korukban is gondolkodhatnak a gyereknemzésen.
(Fotó: Getty Images/AMR Image)
Nem csoda, hogy mindezekről nem szívesen beszélnek, a legtöbbjük ráadásul attól fél, hogy a klimax miatt esetleg ráaggatják a lesajnáló jelzőt: öreg.
„A család, a barátok igenis sokat segíthetnek abban, hogy elfogadjuk azt az állapotot, amivel így is, úgy is szembe kell néznünk. Nekem a lányom adta a legnagyobb támaszt ezekben a nehéz hónapokban. Nagyon vicces, de épp arról beszélgettünk, hogy ő mennyire kibírhatatlan volt kamaszkorában, és akkor elviseltem, most rajta a sor” – nevetett könnybe lábadt szemekkel Rita, aki mindent átbeszél a lányával.
„Júliával remek a kapcsolatunk, és én amúgy is az a kibeszélős típus vagyok. A hormonok játéka engem sem kímélt, a hőhullámok, hangulatingadozások mellett a hüvelyszárazság is komoly problémát okozott nálam. Teljes depresszióba estem, és ha nincs a lányom, bele sem merek gondolni, hogy mi történt volna… Ő volt az, aki szó szerint kézen fogott, és elvitt az orvoshoz, akivel találtunk megoldást a hüvelyszárazságra is. Aztán elkezdtünk együtt jógára járni, ami remek anya-lánya program, mindketten élvezzük, és még az egészségünknek, a testünknek is jót teszünk. Én mindenkit arra biztatok, hogy keresse meg a környezetében azt az embert, akiben megbízik, és kendőzetlenül elmeséli neki, min is megy keresztül. Nem szégyen, és jegyezzük meg: van segítség, csak nem szabad bezárkózni” – mondta Rita.
Az első és legfontosabb nyilván az lenne, hogy minél szélesebb körben, társadalmi szinten számoljunk le a változókort övező stigmákkal. Ha lehúzhatnánk a tabuként kezelt témák, jelenségek listájáról, ha nem egyéni „problémaként” kezelnénk a klimaxot, az nyilván számos pozitív változást eredményezne. Ha csak a menopauza karrierre gyakorolt hatását nézzük: a munkaadóknak is felelősségteljesen kellene viselkedniük, olyan vállalati környezetet teremtve, amely igazodik a változókorban lévő nők igényeihez is. „Egyetlen nőnek sem szabadna reményvesztettnek, tehetetlennek, elutasítottnak vagy láthatatlannak éreznie magát, amikor egy teljesen természetes életszakasszal néz szembe” – nyilatkozta a Forbes-nak Marie Teevan, aki maga is a változókor miatt kényszerült karrierváltásra.
A menopauza tehát nem betegség: merjünk róla beszélni, segítséget kérni, hogy minél könnyebben túllendülhessünk ezen az emberpróbáló időszakon.
Szponzorált tartalom
