Mint ismert, újév napján színész súlyos balesetet szenvedett, amikor megpróbált unokaöccsének segíteni a hókotrójával. Jeremy Rennert mentőhelikopterrel szállították kórházba, és mint kiderült, több mint 30 csontja tört el.
A híresség gyógyulása során többször is bejelentkezett a kórházból, illetve egy interjút is adott az ABC-nek, amiben elmondta, miután biztos volt abban, hogy meg fog halni, ezért a telefonjába kezdte el írni az utolsó szavait a családjának. Szerencsére két héttel később már kiengedték a kórházból, és szépen halad a felépülés útján, annyira, hogy pénteken el is látogatott a vidámparkba, amiről egy képet is megosztott.
Renner a baleset utáni első interjúban arról beszélt, hogy egyértelműen ő hibázott, mint mondta, ez olyan, mintha valaki úgy vezetne autót, hogy az egyik lába kilóg az ajtón, és ezért ő most meg is fizetett. Azt is elmondta, hogy végig magánál volt, emlékszik a fájdalomra is, amely pont olyan, mint amit az ember elképzel, ha ránéz egy hatalmas hókotróra és a jeges aszfaltra. A színészt unokaöccse és az egyik szomszédja próbálta életben tartani, amíg ki nem érkeztek a mentők.
Renner azonban azt is elmondta az interjún, hogy nem bánt meg semmit, és büszke arra, hogy nem hagyta, hogy baj érje az unokaöccsét. A színész hivatalosan jövő héten, április 11-én mutatkozik majd először nyilvánosan, a Disney+-on megjelenő Rennervations című dokumentumsorozat premierjén.
(via Telex)