A húsvéti forgatagban ülünk a Szent István Bazilika lépcsőjén, körülöttünk megannyi ember, akik a világ különböző pontjairól látogattak el Budapestre. Craig Cohon is messziről érkezett, de az 59 éves kanadai üzletember nem egy átlagos turista. Január 3-án indult Londonból öthónapos útjára, ami alatt több mint 4000 kilométert gyalogol Európán át, és a tervek szerint június 4-én, a 60. születésnapja előestéjén ér célba, vagyis ekkor érkezik meg Isztambulba. Ez nem kis vállalkozás, és a cél nemes,
így akar párbeszédet kezdeményezni a a klímaváltozásról, pontosabban a légköri szén-dioxid kivonásának lehetőségeiről és szükségességéről.
A kezdetek
Craig Cohon nemhogy nem hagyományos turista, de nem is egy hagyományos környezetvédő aktivista, hiszen közülük valószínűleg kevesen mondhatják el, hogy olyan gigacégeknek dolgoztak mint a Coca-Cola vagy a McDonald’s. Azt pedig még kevesebben, hogy édesapjuknak köszönhetően nyílt meg a gyorsétterem-lánc első üzlete a Szovjetunióban, és ő az, aki a Coca-Cola első alkalmazottja volt Moszkvában. Craig Cohon a cégtől az északnyugat-európai divízió elnökhelyetteseként távozott, később a Cirque du Soleil oroszországi ágának alelnöke lett, de a Világgazdasági Fórum alapítójának, Klaus Schwabnak is dolgozott, és a sort még tovább lehetne folytatni.
Craig Cohon (Fotó: Walk it back)
Mindez pedig együtt járt azzal, hogy évekig utazott egyik kontinensről a másikra szinte heti rendszerességgel, szépen összegyűltek a kilométerek. Huszonhárom évvel ezelőtt, amikor a Világgazdasági Fórumon vett részt a Coca-Cola képviseletében, rádöbbent, hogy a fogyasztói társadalom milyen terhet ró a környezetre, és hogy ebben neki milyen felelőssége van.
Majd eltelt néhány év, és egy újságíró felvetette, mi lenne, ha megpróbálná semmissé tenni a szénlábnyomát. Ehhez persze ki kellett számolni, hogy pontosan mennyi szén-dioxid kibocsátás tudható be neki, és ő nem vette félvállról a feladatot, a szüleitől például megkérdezte, hogy gyerekként mennyi marhahúst evett, ahogyan azt is, mennyit repültek, amikor kicsi volt, majd megbízta a Fund Nature és a MyCarbon szervezeteket, hogy segítsenek kiszámolni neki az eredményt.
8147 tonna szén-dioxid jött ki, ami huszonháromszorosa a globális átlagnak.
Skót-felföld (Fotó: Walk it back)
Ezután ideje volt a tettek mezejére lépni, több mint egymillió dollárt (akkori értékén nagyjából 400 millió forintot) adományozott nyugdíjalapja terhére a légköri szén-dioxid kivonásával foglalkozó projekteknek, illetve 2022-ben elindította Walk It Back kampányát, aminek kezdeményezői közé tartozik a ReEarth Initiative nevű ifjúsági klímaaktivista-hálózat, illetve a rengeteg települési önkormányzatot összefogó ernyőszervezet, a United Cities and Local Governments.
Mit kezdjünk a szén-dioxiddal?
Ahogyan a Másfélfok írja a cikkében, a legtöbb megoldási javaslat arra, hogyan lehet a globális melegedést 1,5 °C-nál korlátozni, valamilyen mértékben az emberi tevékenység miatt a légkörben felhalmozódott többlet szén-dioxid eltávolítására (Carbon dioxide removal, CDR) támaszkodik. Mivel ez a folyamat a szén-dioxid kibocsátásával ellentétes irányú, ezért azoknak a gyakorlatoknak és technológiáknak a bevetését, amik a légköri többlet szén-dioxidot eltávolítanák, gyakran „negatív emissziónak”, azaz „negatív kibocsátásnak” emlegetik.
A CDR egyik útja a már meglevő természetes szén-dioxid-elnyelő folyamatok fokozása, például a fák, a talaj vagy más „szénelnyelők” szén-dioxid felvételének növelése révén, a másik lehetséges út pedig kémiai eljárások alkalmazása, ilyen például a légköri szén-dioxid közvetlen befogása és tárolása (pl. földalatti geológiai tározókban). Sajnos az ide sorolható módszerek még a fejlesztési, kísérleti fázisban vannak, sőt vannak, amelyek egyelőre csak elméleti síkon léteznek.
Útra fel!
Az útnak a megszervezése egy évbe telt, és természetesen nemcsak az útvonalat kellett megtervezni, hanem össze is kellett állítani egy csapatot, ez fixen négy főből áll: van egy sofőr, egy ember, aki a közösségi oldalon megjelenő tartalmakért felel, ő Isabella Campbell-Breeden, van egy expedíció-vezető, Phil Briggs és aki az ő munkáját segíti, az nem más, mint Jacques Delport.
A csapat egyébként két konténerrel utazik, az egyik kampányközpontként funkcionál, és az érdeklődök itt egy olyan minikiállítást is megtekinthetnek, ahol tízféle szén-dioxid-eltávolítási technológiát mutat be. Mivel ez az utazás a szén-dioxid-kibocsátásról szól, ezért a kísérőautók többsége hibrid vagy biodízellel működik.
Apostag környékén, úton Pest felé (Fotó: Walk it back)
Mellettük időnként mások is becsatlakoznak Cohon mellé, például a Coca-Cola Company vezérigazgatója, a ScottishPower elnöke, a Conde Nast elnöke, aktivisták, a Financial Times újságírója, valamint rokonok, barátok és még sok mindenki más. „Az út során nagyon sok emberrel aludtam együtt, férfiakkal, nőkkel, párokkal is” – viccelődik Cohon, aki megjegyzi, szereti azért, ha van egy kis privát széfrája, szereti a függetlenséget, de vannak olyan ügyek, amikért ezért hajlandó lemondani, ahogyan egy ilyen grandiózus, de fárasztó vállalkozással járó kellemetlenségeket is hajlandó elviselni. Igaz, azért egy kis kényelem neki is jár.
„Már nem vagyok harmincéves, így nekem is kell egy kis kényeztetés, egy kis gondoskodás, vagyis reggelire jár a zabkása, 10 kilométerenként egy szendvics, 20 kilométerenként egy finom tészta, hat naponta pedig egy kiadós masszázs. És persze néha arra is, hogy magam lehessek, igaz, amikor együtt alszok másokkal, nagyon érdekes elcsípni kis kedves, intim pillanatokat, például, hogy azok az emberek, akik régóta együtt élnek, hogyan készülődnek reggelente”
– mesélte az nlc-nek.
Lórév környékén, úton Pest felé (Fotó: Walk it back)
Azt is elárulta, voltak nehezebb pillanatok, nem lehet úgy naponta több 25 kilométereket gyalogolni, hogy ne legyenek kisebb sérülések, hogy az időjárás mindig tökéletes legyen, hogy a hó és a fagy ne okozzon problémákat. Ráadásul az év elején 86 éves édesapja egészsége megromlott, többször is kórházba került januárban-februárban, de ő nem szerette volna, ha fia feladja, így folytatta az útját. A párkapcsolatában is voltak feszültségek amiatt, hogy ennyire időre elutazott, de barátnője is csatlakozik hozzá a napokban, és reméli, sikerült elsimítani az ellentéteket.
Hosszú gyalogútján önkormányzati és kormányzati vezetőkkel, vezérigazgatókkal, aktivistákkal, tudósokkal, diákokkal sétál, hogy a légköri szén-dioxid kivonásának lehetőségeiről és kihívásairól beszélgessen velük, Budapesten járva sajnos pont nem tudott találkozni Karácsony Gergellyel a húsvéti ünnepek miatt, de azért útközben mindig akad, akivel beszélgetni tud, és ez számára nagyon fontos, hiszen – mint mondta – mindenkitől tanul valamit, mindenki tud mondani olyat, ami neki újdonság. „Vannak a polgármesterek, akik egyszer csak előbukkantak a semmiből, hogy velem sétáljanak, volt egy nagymama, aki mondta, hogy van egy csodálatos lánya, aki illene hozzám, és volt egy pár, aki savanyúsággal kínált meg. Jó, ha az ember megismeri, milyen a világ a kis buborékon túl, amiben élünk.”
Mivel korábban a régióban dolgozott, felmerült a kérdés, hogy milyen érzés visszatérni Európa közép-keleti részére. „Amikor 1990-ben Moszkvába költöztem, az egy nagyon izgalmas időszak volt, minden a reményről és a lehetőségekről szólt. És csodálatos, hogy most több határon is úgy tudtam átsétálni, hogy senki nem állított meg, hogy megvan ez a szabadság, hogy a határok nélküli Európai Unió valóban létezik és működik. Mindeközben találkoztam olyan ukrán nőkkel, akik a háború elől menekültek, ami viszont nagyon szomorú” – válaszolta.
Hogyan tovább?
Ha megérkezik Isztambulba, azzal nem ér véget a kampány, sőt, az még csak a kezdet lesz, és még keményebben fog küzdeni azért, hogy az átállás minél gyorsabban megtörténjen. Hozzátette, sokan vannak, akik arra várnak, hogy mások hozzák meg helyettük a nehéz döntéseket, és ezen jó lenne változtatni, bár az időből valószínűleg már kifutottunk. Úgy véli, szüksége van azokra az aktivistákra, akik – mint például Greta Thunberg is – kertelés nélkül elmondja a véleményét, aki felhívja mások figyelmét arra, mit csinálnak rosszul, de szükség van ránk, a hétköznapi emberekre is, ahogyan neki is megvan a maga szerepe.
Mivel én voltam a másik oldalon, tudom, hogy milyen problémákkal szembesülnek azok, akik cégeket vezetnek, akik az igazgatótanácsban ülnek. Ami fontos, hogy próbálja meg mindenki a legjobbat kihozni magából, hogy lépjenek a tettek mezejére, hogyha tényleg változtatást akarnak, akkor tegyenek érte. Én is ezt az utat választottam.
Hozzátette, persze a különböző iparágakat, a különböző cégeket nem lehet összehasonlítani, de tény, hogy olyan vezetőkre van szükség, akik a változást támogatják, akik nem félnek attól, hogy elveszíthetik az állásukat azért, mert kiállnak az elveikért. Arra a kérdésre, hogy volt-e valaki, aki kritikát fogalmazott volna meg a kezdeményezéséről, azt mondta, hogy ez nem igazán érdekli. „Nem mások, hanem magam miatt vállalkoztam erre az útra. Felvállalom, hogy a múltban mit csináltam rosszul, hogy milyen hibákat követtem el, de szeretnék végre jót tenni, változásokat elérni.”
Aggódni nem kell, ezt szerinte sem jelenti azt, hogy az utazásról teljesen le kellene mondanunk. „Ez egy jó módja annak, hogy áthidaljuk a társadalmi különbségeket, hiszen utazás közben új embereket, új kultúrákat ismerhetünk meg, és ez segít abban, hogy több tiszteletet és empátiát gyakoroljunk, hogy rájöjjünk, mind emberek vagyunk, mind eggyek vagyunk. És nem az utazás a legnagyobb környezetvédelmi probléma, persze ez nem jelenti azt, hogy ne legyünk sokkal tudatosabbak, például érdemes a légitársaságokat rávenni arra, hogy a szén-dioxid-kompenzáció helyett a szén-dioxid-kivonásra koncentráljunk. Sajnos azzal, ha a nevünkben kilenc eurót költenek egy fára, azzal nem igazán segítenek, inkább fel kell gyorsítanunk a fenntartható légi üzemanyagok fejlesztését, előállítását.”
Ebből ő is kivette a részét. „A szénlábnyomom 72 százaléka a légi közlekedésből fakadt, és 80 százalékban a British Airways járataival repültem. Fogtam is magam, és felhívtam őket, hogy ideje lenne fenntarthatóvá tenni a repülést, és most nekik is van erre megfelelő programjuk. Fontos, hogy menővé tegyük azt, hogy fizetni kell a szén-dioxid-kibocsátásodért, alapítsunk egy ilyen menő klubot.”
Sokszor felmerül a kérdés, hogy a klímaválság olyan probléma-e, ami összehozza az embereket, hogy egységben lépünk fel ellene, vagy még inkább elmélyülnek a konfliktusok, esetleg újabbak kerülnek felszínre. „Egy faj vagyunk, mindegy, hogy ki melyik országban született, honnan jött, ezt el kell felejteni, ugyanis van egy kis gond a szülőbolygónkkal, amire meg kell találni a megoldást, mert ha nem harcolunk a civilizációnkról, akkor azt a bolygó túléli, nekünk viszont annyi.”
Craig és kollégánk, Krisztina a Szent István Bazilika előtt (Fotó: Walk it back)
Hozzátette, ő reménykedik abban, hogy az emberiség képes lesz összefogni, de persze neki is vannak fenntartásai, de ez nem jelenti azt, hogy ne próbálna tenni valamit azért, hogy ne következzen be a legrosszabb, és reméli, hogy mások példát vesznek róla, hogy lesz, akit inspirálni tud.
Hogy kényelmesen tudjunk élni, amiatt néha először vállalni kell a kényelmetlenségeket. Amikor valami olyasmit akarsz tenni, ami természetes, tedd az ellenkezőjét, csak hogy tudd, milyen érzés. Ha vonakodsz attól, hogy írj egy levelet a miniszterelnöknek, hogy nyomást gyakorolj rá, tedd meg!
Figyelve a bazilikát és az egymást fotózó turistákat felmerült a kérdés, hogy a közösségi oldalak mennyire tudnak minket szolgálni ebben. „Szerintem a közösségi médiát szórakozásra kell használni. Mert ez egy teljesen más világ. Nem a valóság. Nem igazán működik. Nem lehet nagy változásokat elérni vele. Én nagyon jókat nevetek rajta, és nem hiszem, hogy túl komolyan kellene vennünk magunkat. Amellett, hogy megpróbálunk változásokat elérni, próbáljuk meg jól érezni magunkat” – szólt az utolsó tanács, mielőtt búcsút vettünk volna, és elindult volna az éppen esedékes masszázsra.