Életmód

“Mindennap van okunk mosolyogni” – négy gyerekkel Szlovákiából Andalúziába

Nem jártak Andalúziában előtte, mégis odaköltöztek négy gyerekkel. Nem beszéltek spanyolul, ma már egyiküknek sem probléma. Spirituális és valóságos utazást tettek, és megmutatják másoknak is. Ismerjétek meg Kovács Zoltánt és a családját!

Sajnos nem személyesen készítettem az interjút, bár azért közben odaképzeltem magam Andalúziába, a napsütötte kis faluba, amiről Zoli mesélt. Levele csupa derű és bölcsesség, olvasva történetét nehéz megállni, hogy ne fogja magát az ember lánya és kerekedjen fel családostul, macskástul, mindenestül és költözzön oda, ahol ő is él a családjával.

A családoddal élsz Andalúziában? Miért pont ez az ország lett a végcél? Milyen ott az életetek?

Családunk hattagú. Három fiú (most 8-10-12 évesek) és egy 14 éves lány körül állandóan barátok, ismerősök felhője kering. Ez időről időre viharokat generál. Elhiheted, hogy nálunk mindig történik valami. Mindennap van okunk mosolyogni, hasfájásig nevetni és sokszor a könnyeinket törölgetni. Szeretek így élni. Amikor Szlovákiában azt láttam, hogy tizenéves korukban már elkezdődik a taposás, tolakodás az egyetlen helyesnek kikiáltott keréknyomban, akkor egy éjszaka azt mondtam a feleségemnek, hogy nekünk is, a gyerekeknek is jót tenne egy hosszabb levegőváltozás.

Naponta láttuk, miként válnak az emberek önmaguk rabszolgáivá, szinte észrevétlenül, meggyőződve ezen történések elkerülhetetlen voltáról. Kiskoruktól, folyamatosan a majdani boldog (inkább sikeres, elismert, gazdag) holnapért küszködnek, sokszor feláldozva a jelen megannyi örömét. Megfigyeléseink szerint, aki most, a jelenben nem találja a boldogságot, az jó eséllyel a jövőben sem fogja.

Hogy erre mit válaszolt? Megfogta a kezem és azt mondta: Ha tudod, hogy hova, holnap indulhatunk. Alig egy évvel később, február 23-án, elindultunk a havas Szlovákiából a számunkra szinte teljesen ismeretlen Dél-Spanyolországba.

Addig persze felmerült jó néhány lehetőség. A teljesség igénye nélkül: Vietnam, Indonézia valamelyik paradicsomi (de ismeretlen) szigete, Guatemala és főleg Kolumbia. Hondurasi utam után már nyilvánvaló volt, hogy latin nyelvterületre készülünk. Mosolygós, élni szerető, segítőkész emberek közé készültünk. Olyan helyet kerestünk, ahol a gyerekek saját bőrükön tapasztalhatják meg az önzetlen segítség, az adás csodáját. Ahol az emberi kapcsolatokat nem áldozzák fel a nyerészkedés miatt. Ahol a boldogsághoz elég a napfény, néhány finom falat, barátok, és ez mindenki számára élhető. A lehetőségeink miatt maradt Andalúzia, de semmiképpen nem bántuk meg.

Milyen volt itthon az életetek, mindent felszámoltatok magatok mögött?

Szlovákia egy kis magyar falujában éltünk egy kedves, nádfedeles, családi házban. Én a VÁNDORLÁSS-ok vezetése révén sokat utaztam, a gyerekek mindannyian jól érezték magukat otthon is és a barátaikkal is az iskolában. Kati, a feleségem addig is sokat segített a szervezésben, időszakosan előadásokat tartott kisiskolásoknak az olvasás ösztönzésére, sokat voltunk otthon a gyerekekkel, baráti családokkal, nagyszülőkkel.

A VÁNDORLÁSS elnevezés a vándorlásból fakad, és zanzásítva annyit tesz, hogy Zoliék segítségével bármelyikünk felfedezheti saját maga is Andalúziát, ezt a varázslatos vidéket. Mindezt teljesen szabadon, jókat beszélgetve, nevetve tehetjük úgy, hogy véletlenül sem turistának érezzük magunkat, hanem inkább világcsavargónak, aki egy ilyen út alkalmával saját magáról tanul a legtöbbet. Sokkal gazdagabb élmény egy ilyen vándorlás, mint csupán helyi nevezetességek felfedezése. Út Andalúzián keresztül önmagunk felé.

A gyerekek nyilván nem érzékelték, hogy kezdenek egy rafinált csapdába kerülni, hiszen ezt a legtöbb felnőtt sem tudatosítja, csak azt érzi, hogy valami nem az igazi. Jóval a költözés előtt megbeszéltük velük az elképzeléseinket, és mind a négyen nagyon lelkesen fogadták. A barátságok, családi kapcsolatok továbbra is nagyon jól működnek. Bizonyára néhány kapcsolatunk elhalványodott, de ezt inkább kristályosodásnak nevezném, előnyünkre válik.

Milyen volt felépíteni egy új életet külföldön? Várt ott titeket ismerős?

Így utólag, néha még nekünk is meredeknek tűnik, de akkor ez teljesen egyértelmű volt. Elindultunk körülnézni úgy, hogy előtte egyikünk sem járt ezen a környéken. A feleségemmel ma sem tudjuk pontosan, hogy az első napokban mi is történt az iskolában, ahol probléma nélkül fogadták a gyerekeket nyelvtudás nélkül. Majd megtanulnak, mondták mosolyogva a tanárok. Ma is nevetünk az első szülői értekezleten, talán két héttel az érkezésünk után. Néhány szavas nyelvtudásunkat összeszedve vonultunk osztályról osztályra. A negyedik után le kellett pihennem egy kicsit, úgy kimerültem. Mégsem éreztük egy percig sem, hogy nem jó helyen vagyunk. Úgy gondoltuk, ha valóban annyira nyitottak és befogadóak az andalúzok, amennyire mi képzeljük, akkor nem lesz gond letelepedni. Ha meg nem, akkor egyszerűen hazamegyünk és kirándultunk egy nagyot.

Hatan egy mikrobusszal szeltük át Európát, meglátogatva útközben néhány barátunkat. Ezek a barátságok azóta is egyre mélyülnek, sokat jelentenek számunkra. Egy szlovákiai barátom spanyolnyelv-tanára akkoriban errefelé lakott a barátjával, így az első héten ők segítettek lakást keresni. Emese és Nacho voltak az első, nagyon kedves segítőink. Egy hét után magunkra maradtunk, hiszen ők vagy 160 km-re laktak az általunk kitippelt helységtől. Fontos volt, hogy a hegyekben, távol a nyüzsgéstől, de mégis közel valamelyik festői tengerparthoz találjunk települést. Jelenthetem: sikerült.

Azóta, immár több mint két éve, a legcsodálatosabb “pueblo blancóban” élünk, ahol immár beilleszkedtünk a mindennapok sodrásába. Egész jól megtanultunk spanyolul, a gyerekeknek már jó ideje nem okoz gondot az iskolában. Azt hiszem, soha nem felejtjük el a szomszédok, tanárok, falubeliek (immár barátok) rengeteg alkalommal tanúsított türelmét, segítségét. Ez a kisváros egy igazi nemzetközi olvasztótégely. Barátaink között andalúzok, spanyolok, hollandok, lengyelek, németek, marokkóiak, norvégok, skótok, walesiek, angolok, dánok, finnek vannak, de talán néhány nemzet képviselőjét ki is felejtettem.

Egy csavargó ismerősöm a következőket mondta egy alkalommal: “Jó veled beszélgetni, még itt is üdítő a társaságod, ahol az emberek sokkal nyitottabbak, mint a világ szomorúbb részein. Teljesen mindegy, hogy milyen nép fia vagy. Dicső népek tűntek már el az évezredek folyamán. A nép eltűnik, de az ember marad. Ha választanom kell nép, nemzet, nemzetiség között, tétovázás nélkül az embert választom. De ha úgy élsz, mint én, akkor nem csak ember vagy. Napfény vagy és sós pára. Hullámzó víztömeg és porladó szikla. Lédús gyümölcs és ízletes étel. Felkelő nap és növekvő hold. Lányok, asszonyok mosolya és gyermekek zsivaja. Minden vagy és egyben semmi. A dolgokat hagyni kell, és megtörténnek. Szükségszerűen, biztosan. Éljük, élvezzük a teljességet.”

Milyen egy átlagos napotok?

Átlagos napunk? Minden napunk teljesen átlagos. Nagy drámák, nagy kilengések nélkül. Nehéz kiválasztani, melyik is lehet az átlagos, hiszen folyamatosan változik. Azért megpróbálom.

Reggel kilenckor kezdődik az iskola, ahova szinte mindig elkísérjük a gyerekeket. A hegyekben lakunk, túrázunk egyet a közelben vagy meglátogatjuk valamelyik ismerősünket a “campón” (a környező kisebb-nagyobb kertekben, villákban). Mindezt vagy gyalogosan, vagy biciklizve. Autót nagyon ritkán használunk. Bevásárolunk a piacon, Kati főz valamit, én a könyvtárban elintézem a levelezésemet, szervezéseket. Az ebéd délután 3 óra körül kerül az asztalra, addigra megjönnek a gyerekek is. Sokszor elsétálunk értük, közben van mód találkozni ismerősökkel, beszélgetni.

A tenger 7 km-re és 300 méterrel lejjebb hullámzik, sokszor felkeressük valamelyik kisebb-nagyobb strandot. Rendszeresen járunk lovagolni, foglalkozni a lovakkal, istállót takarítani egyik barátunk farmjára. Természetesen gyalog vagy legtöbbször biciklivel tesszük meg az utat, ami a szintkülönbségeknek köszönhetően nem kis kihívás. Havonta filmklub működik a könyvtárban, egy ideje én is részt veszek a filmek kiválasztásában. Ezek az alkalmak kiválóak nyelvgyakorlásra is. A VÁNDORLÁSS-utakat innen koordináljuk, jó néhány csoport látogat meg bennünket itt délen.

Néhanap villákat, házakat, lakásokat, apartmanokat, hoteleket látogatunk, hiszen egyre többen bennünket bíznak meg a szállás kiválasztásával egy-egy utazásuk alkalmával. A közös játék, a nagy beszélgetések, a gyaloglások, vagy éppen a csikung-, a tajcsi-, avagy a hegytetőn végzett karategyakorlás a srácokkal szintén a hétköznapjainkhoz tartozik. Az élet nem definiálható egy szabatos mondattal, a napjaink jellemzése sehogy sem fér bele ebbe a válaszba, de talán ízelítőnek megteszi.

Hogyan született meg a VÁNDORLÁSS?

Ahogy más dolgok sem véletlenül jönnek létre, a VÁNDORLÁSS is egy folyamat részeként bukkant fel. Megalapítását megelőzően egy tanár barátommal már vagy 4 éve szerveztünk, vezettünk erdei, hegyi túrákat főleg diákoknak. Mindezzel párhuzamosan akkoriban ritkaságnak számító filozófiával, keleti bölcseletekkel, vallásokkal foglakozó könyveket árusítottunk a feleségemmel, Katival. Akkoriban filozófiát tanítottam egy gimnáziumban, közben Budán, a Kőrösi Csoma Sándor Buddhista Egyetemen is tartottam előadásokat. Megvilágosító erejű tapasztalás volt látni a kamaszok reakcióit, megnyilvánulásait, örömét egy-egy hegyi, erdei túra után, közben.

Domonkossal a tengerparton november közepén

Nem sokkal később felnőttek is csatlakoztak hozzánk, és érdekes volt látni, hogy a hozzánk csatlakozó túrázók döntő többsége mennyire hozzánk hasonlóan látja az életet. 2006-ban feleségemmel és egy barát házaspárral (Eszterrel és Bongyival) döntöttünk úgy, hogy szervezetünk a VÁNDORLÁSS nevet viselje. Vándorként túrázunk, utazunk, szemlélődünk, de a teljes életutunkra vonatkozóan is jelentést hordoz e név. A “LÁSS”, a látás pedig nálunk kétségkívül a tudás szinonimája. Persze nem a nyelvtudásra, vagy lexikális tudásra gondolunk, ahogy az ügyeskedésre sem. Sőt úgy általában semmi olyan dologgal nem kapcsolatos, amit a legtöbben a tudással szoktak társítani. Nyilvánvalóan az önmagunkkal, az életünkkel, a boldogságunkkal kapcsolatos tudásról, látásról van szó. Ilyesmiről szól az élet művészete is.

Soha, senkinek sem mutatunk követendő utat, életmódot vagy egy biztosan bevált “életreceptet”, viszont segíteni tudunk abban, hogy bárki megtalálja a saját ösvényét. Ez sokszor nem a tömeg útja. Szeretni kell a szabadságot és bátran hinni a boldogságban. Amolyan mellékhatásként a velünk vándorlók bepillantást nyerhetnek egy szürke, hihetetlen módon egysíkúvá vált önpusztító kultúra (civilizáció) végnapjaiba, és felismerhetik a saját, mindenkori lehetőségeik irányát.

Hogyan lehet hozzátok csatlakozni?

A meghirdetett VÁNDORLÁSSainkhoz bármikor lehet csatlakozni. Érdemes odafigyelni a nehézségi fokra. Személyre szabott utakat örömmel ajánlunk mindenki figyelmébe, legyen szó családról, baráti társaságról, vagy éppen munkatársak csapatépítési igényéről. Tevékenységi körünkben sokféle önkéntes segítségét is várjuk. Bárki bármikor csatlakozhat nemre, fajra, életkorra, vallási hovatartozásra stb. való tekintet nélkül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése