nlc.hu
TV-sztárok
Alekosz élménybeszámolója

Alekosz Mexikóról: „Amikor már a rendőrtől félsz, mert nem tudod, segíteni van-e ott vagy téged elvinni, van gond”

Volt egy pont, ahol úgy érezte, vége.

Véget ért az Ázsia Expressz – Felfedezzük Amerikát forgatása. Korábban már a műsorvezető, Ördög Nóra is mesélt róla, hogy az első helyszínen, ami Mexikóban volt, bizony jártak veszélyes részeken, ahol az autóból sem engedték őket kiszállni

Alekosz

Alekosz (Fotó: Rádió1)

Most Balázsék reggeli műsorának a vendége volt Alekosz, aki részletesebben is megosztott pár durva élményt, ugyanis Mexikóban elmondása szerint nem lehet különbséget tenni aközött, ki a rendőr és ki a kartell. 

„Amikor már a rendőrtől félsz, és úgy érzed, nem tudod, segíteni van-e ott vagy téged elvinni, valamit csinálni, ott már gond van – kezdte az élménybeszámolót az egykori villalakó. – Amikor bekéredzkedtünk egy nőhöz, és a nő úgy érezte, bajt hozunk rájuk, mert meglátták a kamerákat és a stábot, és a kartell ezt nem szereti, hogy ha az ő felségterületein ilyen mozgolódások vannak, kihívott valakit, majd megjelent húsz géppuskás, hat-nyolc rendőrautóval, körbefogtak minket. Beszálltunk a kocsiba, a szerkesztő mondta, hogy gombokat lenyomni, kiszállni tilos, kamerát fel ne emelje senki, mert akkor vége. Ott volt egy pont, amikor azt mondtam, gyerekek, erről nem volt szó.”

Alekosz meghökkentő történetei között szerepelt az is, hogy az egyik éjjel a kartelltagok elrabolták a biztonsági őrüket, akit másnap csúnyán összeverve kaptak vissza. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top