Amikor a hatodik gyermekét váró amerikai kismamánál épp az egyik floridai autópálya közepén folyt el a magzatvíz, pontosan tudta, hogy nincs vesztegetni való idő. Azonnal segítségért küldte a férjét, aki nem sokkal később a megyei seriffhivatal egyik rendőrével, Daniel „Red” Jonesszal tért vissza.
Miközben értesítette a mentőket is, Jones végig a vajúdó kismama mellett volt, sőt, ahogy arról a Good Morning America is beszámolt, végül a szülést is ő vezette le. „Jones rendőr a szülés alatt végig bátorította a kismamát és érzelmi támogatást nyújtott neki ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Nem mellesleg, a kiképzése során elsajátított módszerekkel, biztosította, hogy az újszülött biztonságban születhessen meg” – írta a lap.
Az esettel kapcsolatban (amit teljes egészében rögzített Jones testkamerája) később nyilatkozott Jones főnöke, Chad Chronister is, aki elmondta, roppant büszke helyettesére, aki immár harmadszor vett aktívan részt szülésnél.