2017 ősze óta senki sem tudja, hogy pontosan mi történt abban a 13. kerületi lakásban, ahol Novozánszki Fannit utoljára élve látták. Nemrég folytatódott B. László emberölési ügye, aki akár 35 évet is kaphat VV Fanni feltételezett meggyilkolásáért. Az utolsó előtti tárgyaláshoz érkezve elhangzott az összes védőbeszéd, köztük a vádlotté is, aki meglepő kijelentésekkel állt elő: több dologban is a bíróságot hibáztatta.
„Az ügy eleje óta, hangsúlyozom, hogy nem bántottam, és nem öltem meg Novozánszki Fannit. A kamerafelvételen a szakértők is elmondtak, hogy alélt állapotban volt Fanni, és a vér mennyisége sem volt elegendő a halálához. Nem életellenes mennyiségű, hanem eszméletvesztéshez elegendő. Ha az általam bérelt kocsiban lett volna Fanni, ha benne lett volna, akkor sem fért volna el. Lehetetlen. A bíró csak tét nélkül indokolt. Ellenvetéssel élnék az ügyészség kapcsolatban. Ellentmondásba került önmagával, csak közvetett bizonyítékok nélkül érvelt. Hogyan lehet közvetlen bizonyítékokból megállapítani, hogy Fanni életét már a lakásban elvettem. Logikátlannak találom. Vádolom a bíróságot továbbá azzal, hogy nem kellően tárta fel a tényeket. Hogy volt-e anyagi gondom ekkoriban? Nem volt!” – mondta többek között a férfi, melyet a Bors közölt. VV Fanni családjának képviselője súlyosabb büntetést kér.