nlc.hu
Életmód
27 évig nem volt szabadságon, 135 millió forintot gyűjtöttek neki

Már 135 millió forintot gyűjtöttek a férfinek, aki 27 éven át egy napot sem hiányozott a munkából

A mesébe illő történet nem ért véget, máig érkeznek a felajánlások Kevin Ford számára.
Kevin Ford

Tavaly végigsöpört a neten az amerikai Kevin Ford története, aki úgy dolgozott a Las Vegas repülőterén található Burger Kingben, hogy a 27 év alatt egyetlen műszakot sem hagyott ki, és szabadságra, táppénzre sem ment soha.

Ehhez képest az akkor 54 éves férfit egy megalázó ajándékcsomaggal köszöntötte a cég, bár Ford így is nagyon hálás volt, az erről készült videóval pedig megismerte őt a világ: 

Sokan gondolták úgy, hogy a férfi sokkal többet érdemelne, ezért a lánya, Seryna indított egy adománygyűjtést a GoFundMe oldalon. Már akkor érkeztek a felajánlások a világ minden tájáról, de a mesébe illő történet nem ért véget.

Mind a mai napig adományoznak neki kisebb-nagyobb összegeket, ami a nyugdíjas éveire gyűlik. A napokban a gyűjtés átlépte a 400 ezer dollárt, azaz már nagyjából 135 millió forintot adtak össze Kevin Fordnak. Mondanunk sem kell, megérdemli. 

(Kiemelt kép: Facebook/Kevin Ford)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top