nlc.hu
Életmód
Veszélyes a kutyáknak a fürdőszoba

Halálos lehet a kutya számára, ha beengeded ebbe a szobába

Az állatorvos figyelmeztet mindenkit, hogy ettől a szobától tartsa távol a házban a kutyáját.

Egy állatorvos, Rachel Barrack felhívta a figyelmet valamire, amivel talán a kutyagazdik nagy része eddig nem volt tisztában. Ez pedig nem más, mint az, hogy a kutyusokat nem szabad beengedni a fürdőszobába, az pedig még inkább tilos, hogy az állat a vécé környékére merészkedjen. Mindegy, milyen kíváncsiak, vagy mennyire könyörögnek és sírnak – a kutyák, különösen a nagy testű fajták számára veszélyes ez a környezet. Ha ugyanis hozzájut a vécécsészéhez, elkerülhetetlenül inni fog belőle, ez pedig akár halálos is lehet.

„A vécében nincs a kutyák vagy macskák számára alkalmas iható, tiszta víz – magyarázta Barrack. – Minden alkalommal hajtsuk le az ülőkét és annak fedelét, hogy a nagy testű kutya se férhessen hozzá a csészéhez.” A vécé szennyezett vize mellett maga a fürdőszoba is rossz hatással lehet a kis kedvenceink egészségére. Sok helyiséget ugyanis olyan erős vegyszerekkel tisztítanak, ami mérgező, sőt, halálos környezetet teremthet a négylábúak számára. Ráadásul a mindennap használt személyi higiéniás termékekben is előfordulhatnak olyan anyagok, amelyek károsak a kutyáknak.

Kutya

Fotó: TatyanaGl/Getty Images

Ezért az állatorvos azt javasolja, hogy a fürdőszoba ajtaját is zárd. Vagy ha ez nem lehetséges, akkor legalább tedd biztonságossá. Hogy ezt hogy érheted el? Tárold a tisztítószereket és a neszesszered holmijait ott, ahol az állat nem éri el. A szobát pedig gyengédebb, nem káros kemikáliákkal tisztítsd.

Ami a vegyszereket illeti, a ház többi részének takarításában is érdemes odafigyelni arra, hogy kutyabarát szereket használj. „Bár sok tisztítószertől megkapjuk a kívánt eredményt, a kisállatokkal nem valami kedvesek, sőt, potenciálisan komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek számukra” – mondta Ivan Ivanov, az End of Tenancy Cleaning szakértője.

Így például érdemes figyelni, milyen sütőtisztítót, mosogatógépkapszulát, hipót használsz. Sőt, az sem mindegy, milyen termékeket választasz a ruhák mosására vagy a padló takarítására. Az ammónia alapú kemikáliák irritációt és kémiai égést okozhatnak a kedvenceid orrán és mancsán, ahogy az erős illatú mosószerek is kikezdhetik a kutyák bőrét.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top