Szűcs Csaba már tavaly eladta édesanyja, Pécsi Ildikó egykori, máriabesnyői házát. Csabának annyi kikötése volt az adásvételnél, hogy az új tulajdonosok hagyják érintetlenül a házat és a kertet.
„A ház nagyon jó kezekbe került. Egy szimpatikus házaspár vette meg, akik kutyákkal is foglalkoznak és imádják a növényeket. Semmit nem változtattak sem az épületen, sem a kerten. Úgy ápolják édesanyám legendás növényeit, mint ahogyan ő tette” – mondta akkor Szűcs Csaba. A tulajdonosok a Blikknek elárulták, nagyon jól érzik magukat új otthonukban, eszükben sincs változtatni, ám munkájuk van bőven, ugyanis sok mindent fel kell újítani.
„A férjem nagyon ért a növényekhez, így amit csak tudott, megtartott és profin gondozza őket, sőt, még hivatásos kertészek segítségét is kértük. Csodálatos fák és bokrok vannak, szinte mindig virágzik valami. A kert pedig elég nagy a kutyáink számára is, ugyanis pumikat tenyésztünk. Kialakítottunk nekik egy külön részt, ahol önfeledten játszhatnak. Örülünk, hogy rátaláltunk erre a házra, mert ha nem veszük meg, talán le is bontották volna – nyilatkozta Eszter, aki férjével és két gyerekével költözött a házba, majd arra is kitért, milyen „kincseket” találtak. – A művésznő fia korábban elvitte azokat a dolgokat, amelyekre igényt tartott. Azonban így is maradt még itt néhány családi fotó, bútor vagy jelmez Pécsi Ildikó hagyatékából. Szeretnénk ezeket a Pécsi Ildikó Színtársulatnak vagy a színművész fogadott fiának és a szellemi hagyaték örökösének, L. Péterfi Csabának ajándékozni.”