nlc.hu
Baba
Eddie Hall egy napra várandós nő lett

Eddie Hall, az ismert erősember egy napra várandós nő lett

Műhassal, műmellekkel csinálta végig felesége egy napját.

Eddie Hall, a világ legerősebb embere címének egykori birtokosa talán eddigi legkeményebb kihívásával találkozott: megtapasztalhatta, milyen érzés terhesnek lenni. Felesége, Alexandra éppen második gyermekükkel várandós, és Hall emiatt úgy döntött, szolidaritásból ő is kipróbálja, milyen kismamának lenni.

Az emberkísérlet kedvéért műhasat és műmelleket vett fel, így próbálta teljesíteni a napi feladatokat, például a reggeli készülődést, a bevásárlást, de feleségével voltak edzeni, illetve terhesjógán is, és még kismamáknak való melltartókat is néztek. 

Eddie Hall a nap végén elmondta, nagyon jól fog aludni, és egyúttal köszönetet mondott szerelmének, hiszen nagyra értékeli, amit családjukért tesz, ami nem lehet könnyű feladat, főleg, úgy, hogy hamarosan megszületik második gyermekük. 

Eddie Hall és felesége

Fotó: Eddie Hall/Youtube

(via Daily Mail)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top