Sokan kritizálnak egy fiatal amerikai orvosnőt, aki rave bulikba jár, és erről rendszeresen posztol a közösségi oldalakon, szerintük ez nagyon szakmaiatlan. Bevallotta, egy ideig nem is szívesen vállalta fel, hogyan szokott szórakozni a szabadidejében, de ez az idő elmúlt, úgy döntött, fontosabb az egészsége.
Ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy felvállalja, mi is érdekli igazán, mármint az orvoslás mellett, és mindenkit arra bátorít az egészségügyben, hogy kövessél a példáját. „Nem számít, mit dolgozol, a munkád miatt nem szabad eltitkolnod, mit szeretsz. Ha a beteg jóléte első helyen szerepel, akkor ebből nem kellene, hogy probléma legyen” – tette hozzá.
A TikTok-oldalán egyébként vegyesen oszt me bulizós és a munkájával kapcsolatos tartalmakat is, és szerencsére akadnak, akik szerint semmi gond nincs azzal, ha orvosként szereti az elektronikus zenét és a rave partykat, hiszen az egészségügyi dolgozók is emberek, és nekik is lehet életük a munkájukon kívül.
De – ahogyan írtuk is – akadnak olyanok is, akik nem értenek egyet a fentiekkel. „Én személy szerint nem szeretném, ha te lennél az orvosom, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akiknek ez megfelel!!!” – írta az egyik kommentelő, és sokan egyetértettek vele.
(via Daily Star)