nlc.hu
Sztárok
Pogány Judit és Koltai Róbert újra együtt dolgozik

16 év után újra együtt forgat Pogány Judit és Koltai Róbert – az idő begyógyította a fájó sebeket

A színművész elárulta, miként éli meg a közös munkát a volt párjával, akivel a mai napig házasok.

Évek óta külön él az egykori legendás házaspár, akiket egy készülő magyar film, a Ma este gyilkolunk! most újra egymás közelébe terelt. Pogány Judit máig ritkán hozza szóba férjét és a vele kapcsolatos érzéseiről sosem tesz említést, az mégis beszédes, hogy elvállalta, hogy majd’ két hónapon át együtt forgatnak, még közös jeleneteik is vannak. Míg a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művésznő nem szeretett volna erről a szituációról beszélni, addig Koltai Róbert – aki  már évek óta boldog párkapcsolatban él Gaál Ildikó rendezővel – elárulta a BEST magazinnak, mit érez, hogy 16 év után újra együtt dolgoznak.

Pogány Judit és Koltai Róbert

Hosszú évek után újra együtt dolgozik Pogány Judit és Koltai Róbert – Fotó: nlc-montázs, fotók forrása: (b): MTVA Fotó: Zih Zsolt // (j): Sajtóklub

Arra a kérdésre, hogy okoz-e bármilyen gondot számára, hogy naponta látja egykori párját, határozott nemmel felelt. “Természetesen mozgunk egymás mellett. Gördülékenyen megy köztünk a munka” – nyilatkozta a tavaly komoly agyműtéten átesett Koltai.

A nagy közönségszeretetnek örvendő házaspár amúgy utoljára a Megy a gőzös című filmben állt közösen a kamerák elé. Ennek már 16 éve. Mint utólag kiderült, abban az időszakban már nem éltek együtt.

Bővebben a legfrissebb BEST magazinban!

BEST magazin

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top