Gregor Bernadett májusban töltötte be az 51. életévét. A színésznő számos nagyszerű produkcióban szerepelt már, de jó ideje nem titkolja, ma már jócskán kikacsingat a színpadról.
Legutóbb a Dr. Milesz News 24 Channel vendége volt, ahol arról mesélt, hogy az anyaszínháza jelenleg zárva van, ugyanis a szomszéd épületben folyó felújítási munkák a színház épületét is érintik, ezért most több ideje jut másra is, amit egyáltalán nem bán – szúrta ki a Blikk.
„Már évek óta vannak egyéb ambícióim, mint az, hogy színésznő vagyok. Elkezdtem rendezni néhány évvel ezelőtt. Én abban azt éreztem, hogy olyan kreatív energiákat mozgatott meg bennem, amikről azt sem tudtam, hogy vannak. Nagyon élveztem, hogy valamit létre kell hozni, megteremteni és kitalálni – mesélte a színésznő, majd hozzátette, szerinte már nem nagyon fognak akadni neki való szerepek. – Azt érzem egyébként, hogy amit színpadi színésznőként az én korosztályomban lehetett az elmúlt 28 évben, azt eljátszottam és megkaptam, nincs bennem semmiféle hiányérzet. Azt is látom, és ezt tudomásul kell venni, hogy egy 50 pluszos színésznőnek nem írtak a drámaírók olyan szerepet, amire azt mondom, hogy azt még szeretném eljátszani. Majd a kontyos nagymamák jönnek 20 év múlva, de addig is szeretnék teremteni.”