nlc.hu
TV-sztárok
Nagy Melanie elutazott

Nagy Melanie, G.w.M. exe gyerekeivel együtt elhagyta az országot

Rájuk fér a kikapcsolódás.

Nagy Melanie nevét 2022 év elején ismerte meg az ország, amikor gyermekei édesapja, G.w.M. elhagyta őt Kulcsár Edináért. Ugyan a rappernek azóta kifejezetten jól megy a sora, hiszen feleségül vette a volt szépségkirálynőt és már közös lányuk is született, néha visszakacsingat a múltba és nemegyszer nyilvánosan szólt oda korábbi kedvesének. 

Nagy Melanie

Nagy Melanie (Fotó: DikhTV)

A történtek megviselték Melanie-t, de úgy döntött, kihasználja a rivaldafényt, ami rákerült és él a lehetőségekkel. A Tükröm, tükröm című műsornak ő lett a vezetője, amiben nőket szépítgetnek, emellett pedig saját szépségszalont tervez nyitni. 

„Azt gondolom, hogy egy olyan típusú ember vagyok, aki igyekszik minden helyzetből a legtöbbet kihozni, illetve próbálom csak a pozitív dolgokat beengedni az életembe. Ez a figyelem, ami most körülvesz, annak ellenére szegeződött rám, hogy nem feltétlenül szerettem volna, de úgy vagyok vele, ha már a szakításom okán a középpontba kerültem, akkor kihasználom a lehetőségeket. Kaptam is egy felkérést, sikerült elhelyezkednem a Dikh Rádiónál és a televízióban is kipróbálhattam magam műsorvezetőként. Fontos volt, hogy az, amit én képviselek, átjöjjön a hallgatóknak és a nézőknek is. A jövőben is erre fogok törekedni, szeretnék minél többet átadni ebből” – nyilatkozta korábban Melanie. A sok munka mellett viszont alig jutott ideje a pihenésre, amit most pótol be gyermekeivel. 

Az anyuka 24 óráig elérhető Instagram-történetében mutatta meg, hogy a kis Márkkal és a kis Melanie-val elutaztak Kanadába, ahol szállásukról a kilátás a Niagara-vízesésre nyílik, ami a gyerekeket is lenyűgözte. A fotókon, amelyeket ITT lehet megtekinteni, látszik, mindannyian nagyon jól érzik magukat. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top