nlc.hu
Sztárok

Nagy Melanie kihasználja a hírnevet

Nagy Melanie: „Ha már a szakításom okán a középpontba kerültem, akkor kihasználom a lehetőségeket”

G.w.M. exe igyekszik valami jót kovácsolni szörnyű helyzetéből.

Nagy Melaniet tavaly ismerte meg az ország, amikor kiderült, hogy rapper férje, G.w.M. elhagyta őt és gyermekeit a volt szépségkirálynőért, Kulcsár Edináért. Melanie először összetört a szakítástól és attól, hirtelen mennyire felkapta a média a magánéletét. A kétgyermekes anyuka viszont igyekezett ezt jóra fordítani. 

Nagy Melanie

Fotó: RTL

Azt gondolom, hogy egy olyan típusú ember vagyok, aki igyekszik minden helyzetből a legtöbbet kihozni, illetve próbálom csak a pozitív dolgokat beengedni az életembe. Ez a figyelem, ami most körülvesz, annak ellenére szegeződött rám, hogy nem feltétlenül szerettem volna, de úgy vagyok vele, ha már a szakításom okán a középpontba kerültem, akkor kihasználom a lehetőségeket. Kaptam is egy felkérést, sikerült elhelyezkednem a Dikh Rádiónál és a televízióban is kipróbálhattam magam műsorvezetőként. Fontos volt, hogy az, amit én képviselek, átjöjjön a hallgatóknak és a nézőknek is. A jövőben is erre fogok törekedni, szeretnék minél többet átadni ebből – mondta a Borsnak Melanie, aki hozzátette, nem zárkózik el a televíziós szereplésektől sem, azonban megválogatja, milyen felkérésre mond igent. – Több megkeresést kaptam már, azonban volt, amit visszautasítottam, mert nem tudtam vele azonosulni, vagy éppen azt éreztem, hogy a személyiségem nem tudom megmutatni. Igyekszem szelektálni, hiszen az előbb említett okok mellett a gyermekeim érdekeit is néznem kell, így olyan munkákat vállalok csak, amivel meg tudom teremteni az egyensúlyt a gyermeknevelés és karrier között.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top