A Belügyminisztérium által elrendelt beszerzési tilalom miatt sok minden más mellett szünetelnek az állami örökbefogadó-tanfolyamok – értesült a hvg.hu. Szakemberek szerint a helyzetben a bizonytalanság a legrosszabb, hiszen a leendő szülőknek fogalmuk sincs, mikor indulhatnak újra a képzések. A portál úgy tudja, elfogyott a rendelkezésre álló keret, emiatt kellett felfüggeszteni a tanfolyamokat.
2021 óta a leendő szülők 40 órás képzése már csak „ajánlott”, nem feltétele annak, hogy valaki gyereket fogadjon örökbe. Akkor arról is döntött az Országgyűlés, hogy mindenkinek ingyenes az addig 60-80 ezer forintba kerülő képzés. Sok szakember arra is figyelmeztetett, hogy részvétel nélkül nem tudnak majd minden felmerülő helyzetet (például hogyan és mikor mondják el a gyereknek, hogy örökbe fogadták) kezelni a szülők.
A hvg.hu információi szerint a tanfolyamok szüneteltetéséről szóló üzenetet azok kapták meg, akik a területi szakszolgálatokhoz jelentkeztek, állami szerv lévén ugyanis ezek azok, amelyeket a Belügyminisztériumnál elrendelt képzési tilalom érint. Gyakorlati szempontból azok kerülhetnek esetleg hátrányba, akik nagyon elfogadóak, nincsenek kifejezett kéréseik, kikötéseik a gyereket illetően, ezért hamarabb kerülhetnének sorra. Ráadásul, ha újra elindulnak az állami tanfolyamok, akkor esetleg dömping is lehet, annyian akarnak majd rájuk jelentkezni.
Kiemelt fotó: illusztráció, iStock