nlc.hu
Életmód
Műfenyő-árak 2023

Brutálisan megdrágult a műfenyő és a karácsonyi dekoráció

Miközben az élő fenyő ára várhatóan nem emelkedik az idei karácsonyi szezonban, addig a műfenyőé igencsak felment.

Idén mintegy 20 százalékkal is emelkedett a műfenyők ára. Tavaly a másfél méteres műfenyő 30 ezer forintba került, most viszont ugyanez a méret már a 40-50 ezer forintot is elérheti – derült ki a Tények riportjából.

Ma már egyre különlegesebb műfenyőket gyártanak. A bőséges kínálatban már 6 méteres fákat is kapni mintegy 600 ezer forintért. „Egyre nagyobb teret hódítanak a műfenyőfák, amik a nevükkel ellentétben most már egyre jobban hasonlítanak az élő fenyőkre. Többféle árkategóriában többféle minőségű megtalálható” – emelte ki Nagy Péter dekoratőr.

A drágulás ellenére is keresik a vásárlók a fenyőket. „Abszolút közkedveltek és népszerűek. Évről évre egy picit emelkedik ugyan az áruk a környezetvédelmi termékdíjnak köszönhetően idén egy kicsit magasabb mértékben, de megtérülési arányban pár év alatt megtérül az ára az élőhöz képest” – mutatott rá Kalmár Szilveszter, áruházvezető.

Idén karácsonykor nem csak a műfenyőkért kell többet fizetni, a karácsonyi díszek, dekorációk is drágábbak; az áruk körülbelül 20 százalékkal emelkedett.

Ami a vágott fenyő árát illeti, idén nem emelik az árusok. A termelők szerint akár 20 százalékkal is kérhetnének többet, de úgy látják, hogy a vásárlók ezt már nem tudnák kifizetni. „A kereslet és a kínálat határozza meg majd az árakat, de ha úgy vesszük, akkor kéne, hogy emelkedjen legalább 20 százalékot. De ezt nehezen tudom elképzelni, mert az embereknek nagyon kevés a pénzük, és az emberek kifogytak a pénzből, és nem csak karácsonyfát kell vásárolniuk, hanem mindent” – magyarázta a napokban Kanász János őstermelő, polgármester.

Amúgy, ha dilemmában vagy, hogy környezetvédelmi szempontból melyik lenne a jobb: a műfenyő vagy az élő, vágott fenyő, egy korábbi cikkünkben már összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés. 

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top