nlc.hu
Aktuális
Nemzeti Színház: Vidnyánszky a balesetről

Először szólalt meg Vidnyánszky a Nemzetiben történt balesetről: „Minimalizálni kell a kockázatot, ezért az egész repertoárunkat átnézzük”

A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd.

Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően – értesült a Magyar Nemzet. A teátrum ugyanis utána akar járni, hogy mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.

A Nemzetiben indult belső  vizsgálat kapcsán a következőket nyilatkozta a lapnak Vidnyánszky Attila, a teátrum vezérigazgatója: „Úgy igyekeztünk a vizsgálóbizottságot összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, nyilván elsősorban a színházi műszakok képviselői. (…) Mihamarabb szeretnék pontot tenni az ügy végére, de bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem.

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sérült meg a balesetben - Fotók: MTI/Soós Lajos

Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sérült meg a balesetben – Fotók: MTI/Soós Lajos

A sérült színészek állapotáról is mondott új fejleményeket: „A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük. A testi gyógyulás mellett persze nagyon fontos, hogy a lelkükkel foglalkozzunk, és hogy azt érezzék, a társulat egy emberként áll mögöttük. Várjuk vissza őket, nagyon szeretjük őket, és nagyon hiányoznak. (…) Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján.

A két színművész sérülése miatt szükség lesz a repertoár átalakítására és egyes bemutatók halasztására is. „A társulat két nagyon fontos tagjáról van szó, akik a repertoár felében játszanak. (…) Vannak olyan előadások, amelyekben nem lehet őket kicserélni. (…) Vannak darabok, ahol a csere megoldható, és ezeknél meg kellett ezt lépni annak érdekében, hogy a színház elkezdhessen játszani. (…) Minél hamarabb fel kell újítani az előadásainkat, beugrópróbákat kell csinálni, de nyilvánvaló, hogy mondjuk a Rómeó és Júliában – a Szász Júlia által megformált – Júlia szerepe nagyon komoly művészi teljesítmény. Még mérlegelnem kell, hogy belefogunk-e a helyettesítésbe vagy sem” – fogalmazott Vidnyánszky.

Elmondása szerint ő nem tud arról, hogy többen esetleg kockázatosnak tartották a Rómeó és Júlia díszleteit. „Ezek a színészek a most félresikerült mozdulatsort már százszor megcsinálták, több tucat sikeres előadáson. Ezzel együtt minimalizálni kell a kockázatot, és ezért az egész repertoárunkat átnézzük. (…) A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket” – jegyezte meg.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Nemzeti Színház november 10-i Rómeó és Júlia előadása félbeszakadt, mert Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia színészek súlyos sérüléseket, töréseket szenvedtek, miután leestek 4 méter magasból. Állítólag Horváth Lajos Ottó hirtelen megszédült az erkélyjelenetre készülve, kezében a Júliát alakító 28 éves színésznővel, és lezuhantak. Ám az is felmerült, hogy a darab díszlete nem volt biztonságos.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top