nlc.hu
Sztárok
Bodrogi Gyula meglátogatja sérült kollégáit

Bodrogi Gyula a Nemzetiben történt baleset után: „Egy emberként szurkolunk nekik”

Úgy véli, a sérült kollégáknak szerencsére van most a leginkább szükségük.

Pénteken riasztották a mentőket a Nemzeti Színházban, miután egy színész súlyosan megsérült a Rómeó és Júlia című darab előadása közben. A színház szombat délelőtti közleményéből kiderült, hogy két színész sérült meg a második felvonás alatt, a női főszereplőt alakító Szász Júlia és a Capuletet játszó Horváth Lajos Ottó.

A mentők a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították. Mint kiderült, a színészek 4 méter magasról zuhantak le, súlyos sérüléseket, töréseket szenvedtek, műtéten is átestek. A körülményekhez képest jobban vannak, de valószínűleg több hónapig eltart majd a felépülésük. Állítólag Horváth Lajos Ottó hirtelen megszédült az erkélyjelenetre készülve, kezében a Júliát alakító 28 éves színésznővel, és lezuhantak. A súlyos balesetet követően lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, de Csák nem fogadta el lemondását, így egyelőre marad a Nemzeti Színház igazgatója. 

 

Bodrogi Gyulát nagyon megrázták a történtek, úgy érzi, segítenie kell kollégáin. 

Bodrogi Gyula

Fotó: Schumy Csaba

„Még nyomoznom kell, hogy melyik intézményben kezelik őket, de amint megtudom, sietek be hozzájuk. Persze azért előtte megpróbálok odatelefonálni, hogy megkérdezzem, mit vigyek, mire lenne szükségük. Szeretetből nem lesz hiány, az biztos, sem az én, sem a színház részéről. Egy emberként szurkolunk nekik. A Jóisten segítségével kérem, hogy minél hamarabb gyógyuljanak meg és térjenek vissza hozzánk a világot jelentő deszkákra. Ehhez azonban jókora szerencsére is szükségük van – mondta a Borsnak a Nemzet Színésze címmel kitüntetett művész, majd hozzátette: – Egy ilyen eset után természetesen a felépülés lelki része is nagyon fontos, de először meg kell várnunk, hogy fizikailag jobban legyenek, megerősödjenek.”

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a sajtóban megjelent hírek alapján – a körülmények tisztázása érdekében – hivatalból nyomozást rendelt el foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az eljárás feladata annak tisztázása, hogy a történtekért terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top