nlc.hu
Sztárok
A kanapéhuszárok Puzsér kritikájáról

Puzsér beleállt Tóth Gabiba, ezt a kanapéhuszárok sem hagyták szó nélkül

Volt, aki csak mosolygott Puzsér vehemenciáján, míg más a kritikussal értett egyet az RTL műsorában.

Puzsér Róbert Tóth Gabi új dalának szövegét elemezgette, majd kitért az énekesnő magánéletére, valamint vallási- és politikai nézeteire is. Nem mentek el szó nélkül a nézők a kemény kritika mellett. Ahogy az egész országnak, úgy a tévénézőknek is megvan erről a témáról a véleménye, aminek a Kanapéhuszárok című műsorban hangot is adtak.

Puzsér Róbert nekiment Tóth Gabinak - Fotók: (b) Sajtószoba // (j) Spirit FM / Youtube

Puzsér Róbert nekiment Tóth Gabinak – Fotók: (b) Sajtószoba // (j) Spirit FM / Youtube

“Őneki nem lett volna szabad belemennie, hogy a nagyvilág elé kitárja a Krausszal való szétválását” – kezdte Bruckné Tóth Gabi kapcsán, akinek a véleményét többen is osztották, köztük az osztálytársak is.

“Mond valamit, máshogy cselekszik és harmadik féle módon reagál” – kezdte egyikük. “Utána fel van háborodva, hogy ezt így szétszedik, de nem értem, mit vár. Mindenkinek van igazából mindenről véleménye“– mondta a fiatalokból álló társaság egyik tagja, amire jóbarátja egy klasszikussal reagált. “Egy bizonyos szinten a vélemény olyan, mint a segglyuk. Mindenkinek van, de senki nem kíváncsi a másikéra” – zárta beszélgetést.

A kanapéhuszárok amúgy a Házasodna a gazda József gazdáját sem kímélték. A csókjelenetet látva teljesen kiakadt Bruckné: “Józsikám, akkor se kellenél, ha egyedül lennél a Földön!”.

Az epertermesztő szelfitechnikája pedig jól megedzette az iráni testvérpár, Alya és Jusuf rekeszizmait: annyira nevettek a gazda ügyetlenkedésén, hogy majdnem leestek a kanapéról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top