nlc.hu
Sztárok
Rúzsa Magdi akkor és most

Emlékszel? Így nézett ki Rúzsa Magdi a Megasztárban

38 éves lett a mindig mosolygós előadó, aki ma már három gyermek édesanyja.

Rúzsa Magdi a TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának harmadik győzteseként vált ismertté, majd az ország egyik legnépszerűbb énekesnője lett. A 2005-ben vadóc külsővel feltűnt, Kishegyesről érkező előadó különleges hangjával mindenkit elvarázsolt, dalait a mai napig játsszák a rádiók. A 2007-es évet végigkoncertezte, és ő képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon Helsinkiben az Aprócska blues című dalával, amit Kovács Kati Várlak című dala ihletett. Több albuma is platinalemez lett. 

Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi (Fotó: Nagy Zoltán)

Férje Simon Vilmos villamosmérnök, egyetemi tanár. 2017-ben kötötték össze az életüket. 2022 februárjában pedig szülőkké váltak, amikor az énekesnőnek hármas ikreik születtek: Lujza, Keve és Zalán.

„Amikor még építettem a karrieremet, teljesen más volt az elképzelésem arról, mennyire fér majd ebbe bele a családalapítás, nehezen tudtam elképzelni, hogy lehet ezt az életet akár több gyerek mellett is csinálni. Volt olyan időszak az életemben, amikor komolyan feltettem magamnak a kérdést: meg tudnék-e adni mindent egy gyereknek, amire szüksége van? Harmincöt éves koromra éreztem azt először, hogy megérettem erre a feladatra, mégiscsak van bennem valami, amit szeretnék továbbadni, és rájöttem, hogy nem akarom kihagyni az életemből az anyaságot. Aztán jött a megdöbbenés, kiderült, hogy nem egy, hanem rögtön három baba van a pocakomban.

Bevallom, dobtam egy hátast, abban a pillanatban nem láttam magam előtt, hogyan fogom három gyerekkel menedzselni az életemet.

Ha valaki annak idején azt mondja nekem, hármas ikreim lesznek, valószínűleg kinevetem. Utólag már úgy érzem, hogy ez egy áldás, mostanra értettem meg az életemmel kapcsolatban, hogy miért alakult így: mindenkire annyit mér a jóisten, amennyit elbír. Mindenkinek előre megvan írva az útja, az égiek pontosan tudják, hogy mikor mi vár rád, nem véletlen, hogy most épp arról beszélgetünk, milyen az életem három egykorú kisbabával, és nem arról, milyen három különböző korú gyerekkel” – nyilatkozta Magdi idén januárban arról, hogyan vélekedik a jelenlegi karrierjéről.

Nézzünk fotókat Magdi elmúlt éveiről 

Rúzsa Magdi
Megnézem
Összes kép (12)

A mezítlábas lányból Magyarország vezető előadója lett, aki már például filmnótát is énekelt: Rúzsa Magdi a Kincsem című magyar film végefőcím-dalát énekelte fel. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top