nlc.hu
Otthon
IKEA a ‘90-es években

Ilyen bútorok voltak az IKEA-ban a ‘90-es években

Mikor jött az IKEA Magyarországra, és milyen választékot nyújtott a ‘90-es években a vásárlóknak?

Úgy érezzük néha, mintha az IKEA mindig is az életünk része lett volna, pedig valójában 1990. március 21-én nyitotta meg első áruházát Magyarországon, az Örs vezér terén, miután megvette és átalakította a magyar Bútorkereskedelemi Vállalatot. Akkor az étterem 722 férőhelyen volt, 352 alkalmazottat foglalkoztatott az áruház és 18.647 négyzetméter területen nézelődhetett a közönség.

1999-ben csatlakozott aztán a második magyar áruház a sorban, a budaörsi bevásárlóparkban, amit 2014-ben követett Soroksáron a harmadik IKEA, ami jelenleg a legnagyobb IKEA Magyarországon a maga 34 ezer négyzetméterével.

Az IKEA a magyarországi nyitás napján (Forrás: Getty Images)

Az Örs vezér téri IKEA 1990-ben (Forrás: Getty Images)

A rendszerváltásban az IKEA pont olyan érzést keltett bennünk, mint a Coca Cola és a McDonald’s. Ők voltak a nyugat szele, tőlük is éreztük a bőrünkön a változást. Az Örs vezér téri áruház nyitását óriási őrület kísérte, kígyózó sorokban vártak az emberek, hogy megnézhessék a kínálatot és politikusok sütkéreztek a korabeli híradók fényében, hogy lássa mindenki, milyen haladó szelleműek. Persze ez utóbbi nem sokakat érdekelt, inkább a bútorok és kiegészítők voltak azok, amik a hamisítatlan IKEA-élményt adták már a ‘90-es években is.

Nézd meg a galériában, milyen címlapokkal ment ebben az évtizedben az IKEA-katalógus:

Megnézem
Összes kép (10)

Tudtad?

Az IKEA név az alapító, Ingvar Kamprad nevének, az Elmtaryd nevű farmnak, ahol felnőtt, és a közeli, Agunnaryd nevű falunak a kezdőbetűiből tevődik össze. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top