Kate Loshkareva, influenszer egy gyönyörű kék ruhát vett fel az óceánparti fotózásához. Az Instagram-modell a közösségi médiára szeretett volna magáról olyan képeket, ahol a kaliforniai Palos Verdes sziklás partján, vagyis egészen konkrétan a sziklákon pózol. Napsütés volt, a víz csodaszépen csillogott, a képek tökéletesre sikerülhettek volna – csakhogy a természet közbeszólt.
Kate ugyanis nem számolt a hullámzással, ami igencsak felerősödött aznap. Egy pedig olyan erővel jött, hogy el is találta az influenszert, aki így leesett a szikláról, belezúgott az óceánba, ami kis híján teljesen elsodorta és elnyelte őt. Egy másik influenszer, Shayla Welch az egészet felvette videóra. Elmondása szerint az eset nagyon gyorsan történt.
„Minden remekül ment. A fotózás végén jártunk, amikor Kate úgy döntött, hogy közelebb megy a vízhez, és úgy is csinál még pár képet. Egészen addig a víz teljesen nyugodt volt, csak akkor erősödött fel a hullámzás – emlékezett vissza. – Lemászott, és abban a pillanatban elkapta egy óriási hullám, ami belelökte a vízbe.”
Az óceán Kate-et nem behúzta, hanem a sziklák alá lökte, ahol szerencsére volt egy barlang, így nem csapódott neki semmihez. Viszont Kate ennek ellenére még percekig nem került elő. „Azt hittem, beakadt valahová a ruhája, vagy kisodródott a partra. Ekkor abbahagytam a videózást, de az emberek megtiltották, hogy menjek vissza és ne ugorjak utána. Kijött a rendőrség, egy helikopter is. Kate pedig szerencsére kimászott a barlangból teljesen sértetlenül” – mesélte Shayla.
„Félelmetes volt, de megtanultuk a leckét” – tette hozzá. És valóban: a videót elnézve tényleg kis híján múlt, hogy nem történt tragédia. Ideje tényleg az eszünkbe vésni, hogy egyetlen lájk vagy nézettség sem ér annyit, hogy veszélybe sodorjuk az életünket…