nlc.hu
Sztárok
Bodrogi Gyula karácsonya

Bodrogi Gyula így tölti az ünnepeket

A karácsonyi menüt is elárulta.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező az Almárium nézőivel osztotta meg, náluk hogyan is telnek az ünnepek. Bodrogi Gyula a karácsonyt hosszú évekig az ajándékozás miatt várta, hiszen gyerekként kapni, felnőttként inkább adni szeretett. Mostanra a családi együttlét az, ami igazán boldoggá teszi.

„Nekünk a karácsony mindig valóban boldog volt. Kerek és egész. Mint minden évben, most is szerteágazó a programmenetrend, a családdal és a barátokkal gyűlünk össze. Hagyományos ételek lesznek, halászlé, töltött káposzta, liba- és kacsamáj, illetve bejgli is készül” – nyilatkozta a 89 éves színész. Mint mondja, ha már ajándék, idén már kapott egyet, hiszen egy vadászati emlékéremmel tüntették ki. A kora is szóba került, mellyel Bodrogi Gyula nem kíván foglalkozni, hiszen az csak egy szám. 

Bodrogi Gyula

Bodrogi Gyula (Fotó: Schumy Csaba)

„Nem foglalkozom a korommal, mert túl gyáva vagyok belegondolni, mennyi idős vagyok. Olyan sok, hogy már el sem szoktam mondani, mennyi. Csak annyit mondok, ha megkérdezik, hány éves vagyok, hogy 1934-ben születtem. Számolják ki! Jövőre kerek évforduló lesz, ezért nehéz lesz megfeledkezni róla” – mondta a műsorban a művész.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top