nlc.hu
Sztárok
Kárpáti Rebeka párja

Ő Kárpáti Rebeka 17 évvel idősebb szerelme

Először töltött fel közös képet.

Ahogy korábban mi is megírtuk, több mint egy éve már, hogy Kárpáti Rebekára ismét rátalált a szerelem. A 28 éves, egykori szépségkirálynő párja a nála 17 évvel idősebb sikeres erdélyi üzletember, Lénárd András, aki többek között a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa. András a munkája miatt meglehetősen sok időt tölt Erdélyben, ahová kedvese is örömmel követi. Rebeka most először töltött fel képet kettőjükről, igaz, az üzletember csak háttal látható.

„Az az igazság, hogy annyira nem szoktam mostanában pihenni, viszont ami nagy szerencsém, hogy nagyon sokat megyünk ki Erdélybe, és nekem ott van az az idő, ami kicsit olyan befelé fordulósabb: gombászunk az erdőben, sütögetünk, beszélgetünk… Amikor nem kell úgy semmit, direktben csinálni, hanem egy picit magunk vagyunk, és elszakadunk ettől a ‘Budapest, főváros, forgatunk, biznisz’. Akkor azt teljesen ki tudjuk zárni, és ezek nagyon nagyon feltöltenek, és nagyon jó. Nagyon-nagyon jó hatással van rám, én azt gondolom, és nagyon-nagyon szeretek ebben a kétlaki életben lenni”mesélte korábban Rebeka, majd azt is hozzátette, párja természetesen sokszor vele tart Budapestre. 

Kárpáti Rebeka

Kárpáti Rebeka (Fotó: Schumy Csaba)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top