A lakásfelújítás sarkalatos pontja a beltéri ajtók cseréje. Ugyanakkor ez nem olcsó mulatság, így sokszor peremre szorul az olyan prioritásokkal szemben, mint vezeték- és ablakcsere, vagy éppen a gépészet rendbetétele. Nyilván fontosabb, hogy a lakás biztonságos és energetikailag is jó legyen, a dizájn csak a hab a tortán.
A renoválás azonban akkor válik igazán teljessé, ha az ajtók is megújulnak. Most ehhez hoztunk egy fillérekből megvalósítható ötletet, de kérünk, értsd jól a filléreket. Arra gondolunk, hogy nem kell több százezret költeni, egy teljes ajtócsere ugyanis tokkal, munkadíjjal, kiszálással együtt már itt kezdődik. És általában nem egy ajtót csináltat az ember…
A TikTok, mint a DIY projektek nagyágyúja ezúttal sem hagy senkit cserben, rengeteg videót találni rajta, amin új életet lehelnek az ajtókba. Ezek között vannak olyan megoldások, amik nagyobb kiadást, vagy gyakorlatot igényelnek, nem úgy, mint a fóliázás.
Itt arra lesz szükség, hogy zsírtalanítsd a felületet, ha valami rá van gyógyulva, azt próbáld meg lekaparni. Szabad méretre a fóliát és apránként, fentről lefelé kezdd el a felületre simítani. Arra nagyon vigyázz, hogy a levegőt folyamatosan told ki alóla. Emellett a fólia könnyen elnyúlik, így ha lehet, ne húzd egyik irányba se.
Ha szeretnéd, ezzel az üvegbetétet is könnyen eltüntetheted, sőt, a fóliázás legnagyobb haszna, hogy nem sérti fel a burkolatot, így akár bérelt otthonokban is alkalmazható. Ami a non plus ultrát jelenti, az a kilincsek cseréje. Egy újhullámos darab az egész térnek új benyomást kölcsönöz.