A Stadion utca 14-ben az MVM január 17-én minden előzetes tájékoztatás, bejelentés nélkül kapcsolta le a gázt. A 16. számú házban ekkor már tíz napja nem volt fűtés, gázszivárgás miatt
– mondta el a saját tulajdonú lakásban élő Tolnai Marcián. „Ezen a napon volt a rendkívüli társasházi közgyűlés, amelyet a 16-os lépcsőházban tartottunk. Először karácsonyi jókívánságokkal teli képeslapokat osztogattak nekünk, majd elmagyarázták, hogy
legkorábban márciusra lesz fűtés a két társasházban,
és közel félmillió forintot kell kifizetniük a lakóknak fejenként, lehetőleg február végéig egy összegben vagy legjobb esetben két részletben – tette hozzá a férfi.
A teljes gázrendszer cseréjéig mindenkinek magának kell megoldania a fűtést, illetve sok helyen meleg víz sincsen. A társasházban rettenetes a hangulat, mindenki köhög és betegeskedik, a penész is megjelent. Elektromos hősugárzót csak egy helyiségben lehet működtetni, többet nem bír el a hálózat – mondja a lakó.
„Működik, mégsem tudjuk vele egész nap felmelegíteni
a lakást, mert ha több gép egyszerre megy, például a mosógép vagy a mikró, akkor már levágja a biztosítékot, nem bírja el a hálózat, így csak este tudjuk használni. A villanyóra magasabb amperszámra való átállítását is nekünk kell fizetni. A családban mindenki beteg lett azóta, arról nem is beszélve, hogy a fürdéshez se tudunk annyi vizet melegíteni, így sokkal kevesebből kell megoldanunk – panaszolta egy másik lakó, aki azt sem tudja, miből fizetik majd ki a javítás árát.
Az önkormányzati hírportál cikke szerint „a munkálatok a 14-es számú épületben várhatóan márciusra fejeződnek be. A gázvezetékek elöregedtek, az építéskor alkalmazott műszaki megoldások már nem felelnek meg a mostani előírásoknak, így
több helyen is szükség lesz a munkálatokra.”
A két épületben összesen 30 lakás van, ebből 10 önkormányzati tulajdon, a teljes költség nagyjából 15 millió forint lehet. Az önkormányzat a rá eső lakások esetén befizeti a költségeket, hogy minél hamarabb elindulhasson a munka. A magántulajdonosok pedig szúk félmilliós költséggel számolhatnak.
A szolgáltató a 24.hu-nak elmondta: az MVM Égáz-Dégáz Földgázhálózati Zrt. munkatársai „2023 októberben végezték el a győri Stadion utcai gerinc és leágazó vezetékek ütemezett ellenőrzését, ennek során az elosztó tulajdonában lévő rendszeren földgáz szivárgást nem mértek. Szakembereink a társasháztól érkező hibabejelentést követően végezték el a műszeres gáztömörségi felülvizsgálatot a felhasználók tulajdonában lévő teljes csatlakozó vezetéken, ennek során tárták fel a hibahelyeket.
Gázszivárgás esetén a veszélyhelyzet megszüntetése érdekében
társaságunk azonnal kizárja az ingatlant a szolgáltatásból, és az intézkedésről a következő munkanapon értesíti a közös képviselőt. A tájékoztatás a társasház teendőit is tartalmazza. A javítás várható idejéről a javítást végző társaság adhat információt. A javítást követően szakembereink az elvégzett munkát a gázmérők visszaszerelése és a szolgáltatás visszaállítása előtt ellenőrzik – fogalmaz az MVM.