A hét elején a mentősöket egy 60 év körüli, Pest vármegyei férfihoz riasztották, mert nehezen kapott levegőt. Miután a helyszínen ellátták a csaknem 170 kilós beteget, kórházba szerették volna szállítani.
„A biztonságos betegmozgatáshoz ugyan az életmentők nem voltak elegen, mentőtiszt bajtársnőnk kreatív megoldást talált a probléma gyors megoldására. Emlékezett, hogy egy fitness teremmel szemben parkoltak a mentővel, ahova leszaladt és elmondta, hogy két markos legény segítségére lenne gyorsan szükség” írja az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.
„A jószándékú gyúrósok azonnal egy emberként hagyták félbe az edzést és csapatostól siettek a mentők segítségére. A művelet olyan jól sikerült, hogy végül nem csak a hordágyon rögzített beteget hozták le óvatosan a negyedik emeletről, de még a táskákat és a műszereket sem engedték a mentőknek levinni. Bajtársaink megköszönték a segítséget és stabil állapotban szállították kórházba a beteget” – zárják a posztot.
Szerencsére a mentősök sokszor találkoznak hétköznapi hősökkel. Néhány hónappal ezelőtt az egyik debreceni áruházban rosszul lett egy férfi, és amíg a mentőket várták, az ott dolgozók megkezdték a férfi újraélesztését, és hasonló eset történt januárban is.
Van, amikor pedig négylábú barátaink azok, akik a segítségünkre sietnek. Tavaly márciusban adtunk hírt arról, hogy Dorka, a puli vezette a mentőket beteg gazdájához, 2022 nyarán pedig egy másik puli, Ede bizonyította be hűségét, ő vigyázott idős tulajdonosára, míg ki nem érkeztek a mentők.