nlc.hu
Életmód
Terápián volt Józan László

Józan László: „Nagyon súlyos mélypontjaim voltak”

Szakember segítségére szorult a színész.

Élete egyik legnehezebb időszakáról vallott Józan László. “Nekem voltak nagyon súlyos mélypontjaim, főleg anyukám halála után” – árulta el a Blikk TV Címlapsztori című műsorában. A színész édesanyja csupán 58 éves volt, amikor elhunyt, a Keresztanyu című sorozat sztárja teljesen összeomlott, egyedül nem tudta feldolgozni a veszteséget. Mint mondja, magába fordult, és ez hosszú napokig, hetekig tartott, végül a barátai unszolására elment terápiára.

Józan László

Józan László a Drága örökösök című sorozatban – Fotó: Sajtóklub

“Mi azt gondoljuk itt, Magyarországon, hogy a pszichológus, a pszichoterapeuta kezelése ördögtől való dolog, de én teljes mellszélességgel vállalom, hogy életem egyik legjobb döntése volt” – jelentette ki Józan László, aki szerint fontos, hogy az ember mentálisan is rendben legyen, mert a lelki problémák súlyos fizikai tüneteket, betegségeket is okozhatnak.

A 36 éves színész korábban arról is őszintén vallott, hogy mennyire küzdelmes és megaláztatásokkal teli kamaszkora volt a testalkata miatt. Az általános iskola végére olyan magas volt már, mint most: 189 centi és alig 50 kiló. “A testnevelés órától szabályosan rettegtem, és ugyanígy voltam a strandon is. (…) 60 kilósan kezdtem a színművészetit, jöttek az órák, különböző darabok, a szerep kedvéért olykor meg kellett válnom a ruháimtól. Legszívesebben kifutottam volna a világból, roppant kellemetlenül éreztem magam” – emlékezett akkor vissza Józan László, aki mostanra már kigyúrta magát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top