Tavaly futótűzként terjedt a pletyka, miszerint a nyáron forgatott Farm VIP során Balogh Edina és Szabó Simon közel kerültek egymáshoz. Sokáig nem is titkolták, hogy ez valóban így lenne, hanem a híresztelések után egy héttel megerősítették, valóban összejöttek.
Mint utólag kiderült, Simon éppen nyáron vált a feleségétől, pont, amikor Edina házassága is zátonyra futott. Egyikük sem társat keresni ment a műsorba, mégis egymásra találtak. Ők nem az a tipikus celebpár, akik teleszórják a közösségi médiát szerelmes fotókkal. Sokkal visszafogottabbak, ami úgy tűnik, az egész kapcsolatukra jellemző.
A Best magazin forrásai szerint még csak össze sem költöztek, ahogy sokan mások ilyenkor már tennék. Utánajártak, miért nem.
Mindketten megfontoltak, és a gyerekek miatt hatszor meggondolják minden lépésüket. Szeretik egymást, de egyelőre ott tartanak, hogy igyekeznek minél több időt együtt tölteni és megismerni a másikat. Sokat randevúznak. Szeretnek moziba és színházba járni, és pár hete együtt voltak Bécsben is
– árulta el egy bennfentes a lapnak, aki szerint a szerelem ellenére Edinának és Simonnak kell még egy kis idő, hogy egy ekkora csalódás után, amit a zátonyra futott házasság jelent számukra, teljesen átadják magukat a boldogságnak. „Hatalmas támaszai egymásnak, de még fel kell dolgozniuk a csalódásaikat, az ezzel járó változásokat, és megszokniuk az új életüket. Mindezt úgy, hogy a környezetükben senkinek se okozzanak fájdalmat. Szeretnének majd összeköltözni, de nem siettetnek semmit sem. Tervezgetnek, és szép lassan, lépésről lépésre haladnak előre.”