nlc.hu
Utazás
Szilágyi Liliána új életet kezdett

Szilágyi Liliána szakított a vőlegényével

A Mexikóban új életet kezdő egykori úszó már nincs együtt a kedvesével.

Ahogy korábban mi is megírtuk, Mexikóban kezdett új életet az Európa-bajnoki ezüstérmes korábbi úszónő, Szilágyi Liliána, aki 2021 végén testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg édesapját – értesült a Sportal. Most újabb hírek láttak napvilágot a fiatal tehetségről: az úszónő és párja, Zsombor állítólag szakítottak. A történtekről a Ripostnak beszélt egy ismerős, aki a neve elhallgatását kérte.

„Már nincsenek együtt, s úgy tudom, a jegyességet is felbontották. Lilu új életet akar kezdeni, nem véletlenül utazott el Mexikóba, és nem véletlenül maradt itthon Zsombor. Nem gondolnám, hogy ennek a kapcsolatnak lehet még jövője, legalábbis, ha Lilu oldaláról nézem, akkor most biztos nem. Neki lelkileg kell rendbe hoznia magát, ezért is utazott el” – árulta el a névtelen forrás. A közösségi oldalán látható tartalmak szerint az egykori sportolónő nagyon élvezi az életet Mexikóban. A tengerparton tölti az idejét, sokat jógázik, és gyógyítja a lelkét. Az egykori szerelmesek még 2020-ban találtak egymásra.

Szilágyi Liliána és párja, Lengyel Zsombor

Szilágyi Liliána és egykori párja, Lengyel Zsombor (Fotó: Trenka Attila)

A gyógyulás útjára lépett

Szilágyi Liliána 2023 elején interjút adott az nlc-nek. Arra a kérdésre, miszerint hol tart most a gyógyulása, a következőt felelte:

„A tudatosságom fontos része, hogy realizáltam, úgymond, vannak személyiségbeli torzulások, amiket a bántalmazó évek okoztak. Vannak helyzetek, amikre nem »normálisan« reagálok. Mert egyszerűen nem tanultam meg. Jelenleg abban a fázisban vagyok, hogy elsajátítsam ezeket. Azt hiszem, az elnyomásból és a bántalmazásból jön az, hogy eszméletlenül bizalmatlan vagyok mindenkivel és rögtön védekezési állapotba helyezem magam. Bárki, bármit csinál, én máris védekezem. Ez az első reakcióm, de nyilván igyekszem felismerni, meg felmérni azt, hogy ki, milyen szándékkal közeledik hozzám. A mai napig előfordul, hogy a tömegben elkezdek szorongani. Van olyan, hogy nem tudok elmenni egy rendezvényre, vagy egy találkozóra, mert valaki úgy nézett rám, vagy csak valami kép beugrott a fejembe, amitől triggerelődök, bepánikolok. Ezek feloldásában nagyon sokat segít, hogy elkezdtem jógázni, és komolyabban foglalkozni az önismerettel” – nyilatkozta a fiatal híresség.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top