nlc.hu
Család

Ezekben az országokban a legdrágább gyereket nevelni

Négy európai ország is a top 5-be került. Kíváncsi vagy, Magyarország rajta van-e a listán? Ha tovább olvasol, azonnal kiderül!

Gyermekvállaláskor az anyagi tényezőt emlegetni szinte tabu, ettől azonban még tény, bizony már a várandósság, a szülés és a baba érkezésére való felkészülés sem elenyésző költség, majd a gyermek felnevelése, taníttatása pedig szintén komoly anyagi terheket ró a szülőkre. Az InsiderMonkey.com kiszámolta, hogy a világ mely országaiban a legmagasabbak a gyermeknevelés költségei. A számítás során a 3 mérőszámot alkalmaztak: a megélhetési költségek indexét, az egészségügyi árindexet és az oktatási árindexet. 

Gyerek

Illusztráció: Getty Images

Ezek alapján arra jutottak, hogy a következő országokban kerül a legtöbbe a gyermeknevelés:

1. Svájc

A lista élén Svájc végzett. Ebben az országban a legdrágább az oktatási rendszer, a megélhetési költségek, illetve az egészségügyi árindex tekintetében pedig egyaránt a 3. helyen áll.

2. Izland

Izland drága ország, magas életszínvonallal. Az oktatási árindex szerint a vizsgált országok sorában a 3. helyen áll, míg  egészségügyi vonatkozásban az 5. helyet foglalja el.

3. Norvégia

Norvégia más országokhoz képest drága egészségügyi és oktatási rendszerrel rendelkezik. A megélhetési költségek tekintetében pedig a 3. helyen áll. 

4. Dánia

Dánia magas életszínvonallal rendelkező ország, mely a megélhetési költségek listáján az 5. helyre került, az egészségügyi költségek rangsorában viszont csak a 10., míg az oktatási árindex vonatkozásában a 13. helyet foglalja el.

5. Ausztrália

Ausztráliát a megélhetési költségek listáján a 7., az egészségügyi árindex szerint a 9., míg az oktatási árindex szerint a 11. helyen találjuk. 

A lista további helyezettjei pedig a következők:

6. Luxemburg

7. Barbados

8. Izrael

9. Bahamák

10. Svédország

11. USA

12. Írország

13. Finnország

14. Egyesült Királyság

15. Új-Zéland

16. Belgium

17. Hollandia

18. Japán

19. Ausztria

20. Kanada

21. Hong Kong

22. Németország

23. Olaszország

24. Franciaország

25. Uruguay

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top