Baba születik, a párkapcsolat haldoklik? – A családdá válás komoly próbatétel a pároknak

A gyermekvállalás minden kapcsolatban mérföldkő. Sajnos nem mindig jó értelemben: gyakori, hogy az átalakuló szerepek között valami elvész. De vajon mitől függ, hogy sikerül-e újra megtalálni?

„A gondjaink már a fiunk születése előtt két hónappal elkezdődtek: alig van köztünk szex” – mondja a huszonhat éves Nóra, aki öt éve van együtt a férjével, kisfiuk lassan egyéves lesz. Esetük sajnos nem egyedi, hiszen a kapcsolatok egy részében lanyhul, vagy akár el is tűnik a nemi élet a gyermekvállalással.
„A férjem azóta nem igazán közeledik hozzám, hogy elkezdett látszani a hasam. Onnantól kezdve négy hónapig nem is voltunk együtt, azóta pedig sokkal ritkábban, mint azelőtt. Először nem aggódtam, meg kell szokni, hogy átalakult az életünk. De amikor már fél év is eltelt, úgy éreztem, ideje lenne, hogy visszatérjenek a dolgok. Megpróbáltam beszélni erről vele, általában a fáradtságra hivatkozik, de leginkább kerüli a témát. Apaként egyébként tökéletes, ő az, aki felkel a gyerekhez, pelenkázza, eteti. A beszélgetések, a nevetések is megmaradtak, jó társak, barátok, szülők vagyunk, csak a férfi-női szerep veszett el valahol.
Elgondolkodtam azon is, hogy talán van valakije, de igazából alkalma sem lenne rá. Inkább a megváltozott testemnek tudom be a dolgot, maradt rajtam némi plusz, én sem vagyok kibékülve magammal. Ha én sem fogadom el magam, hogy várhatnám el tőle?
Egyelőre azért nem vagyok kétségbeesve, dolgozni kell ezen – sajnos azonban ez egyelőre egyoldalú, és az sem lehet, hogy mindig én kezdeményezzek. Nőként átélni az elutasítást nagyon rossz.”

Andiék is huszonévesek, már tíz éve együtt vannak. Első babájuk születése után nyolc hónappal beszélgettünk. Az ő fő problémájuk az apa leterheltsége, de úgy tűnik, a kapcsolatuk van olyan erős, hogy a baba érkezése körüli változások nem terhelték meg túlzottan. Ettől függetlenül nekik is szükségük volt türelemre.

„Félek, hogy túlvállalja magát”

„Azt reméltem, ha megszületik a baba, a párom többet lesz itthon velünk. Csak hát olyan területen dolgozik, hogy este hét-nyolc előtt nemigen ér haza, reggel már elmegy, mire felkelünk. Ha együtt tudunk reggelizni vagy vacsorázni, az már nagy szó… közös hétvégénk is alig van. Ugyanakkor szerencsésnek érzem magam, mert a párom százszázalékosan kiveszi a részét a gondozásból. Amikor a szülés után három hónapon át semmi mást nem csináltam, csak altattam és szoptattam, ő vitte a komplett háztartást. Ma is mindenben segít a baba körül, ha itthon van; nálunk sosem volt olyan, hogy ez vagy az a nő feladata.
Attól viszont félek, hogy túlvállalja magát… olyan mintát hozott otthonról, hogy a férfi dolga a család eltartása. Szerintem túlterhelt, de sosem fogja bevallani.”

Andiéknál sem ment mindig minden gördülékenyen, a szex náluk is háttérbe szorult egy időre, de inkább csak a szülés hatásai miatt. „Ez egy komoly mélypont volt, de ő hál’istennek egy türelmes ember.
Hiányzik, hogy nincs kettesben töltött időnk, mert a lányunk annyira kötődik hozzánk, hogy még nem tudjuk másnál hagyni. Nem baj, úgy vagyunk vele, hogy ez az időszak most erről szól. Tudatosan készültünk rá, tudtuk, hogy változni fog az életünk, erről sokat beszélgettünk is, mielőtt a baba megérkezett.

A legnagyobb változást általában az első gyerek érkezése hozza a kapcsolatba, ám a testvér születése sem kisebb kihívás. Ilyenkorra a szerepek már stabilizálódtak, általában kialakult, hogy mit jelent anyának, apának lenni, és jó esetben a párkapcsolat sem „tűnt el” valahol menet közben. A második baba másképp okoz nehézségeket, inkább a napi szervezésben, leterheltségben. Hiszen teljesen más egyetlen baba minden lélegzetvételét figyelni, mint úgy gondozni egy csecsemőt, hogy közben egy másik pici is sertepertél az ember körül, ezért a házasságok egy részénél ez a kritikus pont. Ha még extra nehézségek is vannak, akkor különösen számít, hogy amúgy milyen az összeillés, az egymásra figyelés.

„A férjemmel semmi időnk nincs egymásra”

Az első babánk nagyon hamar jött a férjemmel, de sajnos a hatodik hónapban elment, amit teljesen egyedül kellett feldolgoznom, valójában sosem beszéltük át – kezdi Vivien. – A lányunk ezután hamar megfogant, de az első időszakot szinte egyedül csináltam végig – borzalmas volt, különösen, hogy hamar jött a tesó. Én rögtön anyaként gondolkodtam, neki viszont az apai hozzáálláshoz több idő kellett. Valamennyire részt vett a gondozásban, de közel sem annyit, mint előtte gondoltam. Egy váratlan dolog segített: a második terhességem végén be kellett feküdnöm a kórházba, és ők kettesben maradtak otthon: a férjem rákényszerült, hogy apa legyen a nap huszonnégy órájában. Mintha kicserélték volna!
Azóta viszont – ezt kivéve – egyre nehezebb minden… a nagyobbik kétéves, a pici pedig egy lesz. A férjemmel semmi időnk nincs egymásra, ha vannak is együttléteink, azok szexnek nem nevezhető pár perces valamik. Kezdünk teljesen elidegenedni egymástól, egyre többet civakodunk. Tudom, hogy ő többet szeretne tőlem testileg, nekem viszont nem megy, nagyon fáradt vagyok. Összességében úgy érzem, nem is a házasságunk romlott meg, hanem a házaséletünk, ami viszont megpecsételi a házasságunkat.
Furcsa kettősség ez, mert közben meg minden nőnek azt kívánom, hogy ilyen apja legyen a gyerekeinek, bármikor leveszi a vállamról a terheket…”

gyerekvállalás párkapcsolat család baba szex

Fotó: Getty Images

„Erre az életre vágytunk mindketten”

És hogy lássunk egy maradéktalanul pozitív példát is, nézzük Veráék esetét! Érdekes megfigyelni, hogy azért náluk is voltak döccenők. Hét éve vannak együtt, jelenleg két picivel. Mindkét szülésük apás volt, Vera azt mondja, ez is összekovácsolta őket. A babák körül teendőket megosztották, és kezdettől tudatosan figyeltek arra, hogy legyen egymásra is idejük. „A szexuális életünk először nehezített volt, mert eléggé sérültem szülés közben. De így is kihoztuk a legjobbat a helyzetből, a párom végtelenül türelmes volt. Nem tagadom, a második gyerekkel már strapásabb volt az élet, a férjemnek is többet kellett segíteni, nagyjából ketten oldottunk meg mindent. Ez nem könnyű, sokszor a túlélés volt a cél. Akkoriban több volt köztünk a vita is, apróságokon. Aztán ahogy nőtt a pici, egyre könnyebb lett minden. Végül is erre az életre vágytunk mindketten, két csodálatos gyerekünk van, a nehézségek a velejárói ennek A magánéletünk pedig a második baba után is a régi. Nagyon figyelünk arra, hogy férj és feleség maradjunk, ne csak szülők legyünk, de most még a gyerekek vannak a középpontban, és szerintünk ez így van jól. Annyira, hogy már megszületett az elhatározás: mégis lesz még egy tesó…

Milyen mintázat rajzolódik ki ezekből a történetekből? Probléma, nehézség, feszültség mindenképpen adódik egy baba érkezésével. A kérdés az, hogy mit kezdünk vele. A fenti kapcsolatok némelyike jó irányba mozdult el, mások mintha már menthetetlenül elindultak volna a lejtőn. Ugyanakkor túl nagy különbségeket nem lehet felfedezni a körülményekben, vagyis olyan érzésünk van, hogy csak kicsin múlna, hogy ne tovább romoljon, hanem javuljon a helyzet. De mi ez a kicsi? A nők, anyák elmeséléséből úgy tűnik, többtényezős:

1.      Milyen stabil a kapcsolat eredetileg, gyerek nélkül? Mennyire összeillőek a felek, mennyire elkötelezettek az iránt, hogy egymással éljenek?

2.      Mennyire tudatosak a gyerekvállalás kérdésében? Tudják-e, megbeszélik-e, hogy az életük meg fog változni, hogy adódnak majd kihívások, hogy egy ideig valaki másról szólnak majd a napjaik? El tudják-e fogadni ezt?

3.      Van-e közteherviselés? (Ami nem azt jelenti, hogy ugyanannyit vagy ugyanazt csinálják, inkább azt, hogy nincsenek automatikus elvárások, senki nincs az elviselhetőséghez képest túlterhelve, és ebben egymásra is figyelnek.)

4.      Van-e elég szeretet köztük? Képesek-e türelemmel lenni egymás felé?

5.      Van-e vágy köztük, és igyekeznek-e fenntartani valamennyire akkor is, ha nem olyan erős a késztetés? Esetleg átmenetileg le tudnak-e mondani a szexről (vagy legalábbis a gyakori, jó szexről) megértve, hogy most nem ez van a középpontban?

6.      Ha észlelik, hogy baj van, akarják-e mindketten, hogy javuljanak a dolgok, készek-e tenni ezért?

7.      Tudnak-e beszélgetni erről? Őszinték-e nemcsak a párjukkal, de főként magukkal?

De lássuk, mit mond a párkapcsolati szakértő, aki már sok ilyen esetet látott!

Sokan afféle „zsákbamacska-helyzetet” élnek meg

„Az első baba érkezése körüli helyzet úgynevezett normatív, fejlődési krízis, ami annyit jelent, hogy teljesen természetes, ha ez az esemény gondokat okoz a párkapcsolatban, de attól még, hogy a legtöbben átélik, válsághelyzetté fajulhat, és érdemes készülni rá, foglalkozni vele – mondja Geist Klára pszichológus, szexuálpszichológus, párterapeuta. – Krízisnek azért nevezzük, mert olyan szokatlan szituációt jelent, amilyenben még nem volt részünk, ezért nincs rá megküzdési stratégiánk. Ilyenkor a korábbi tapasztalatainkból meglévő eszközökkel próbálkozunk, de ha ezek kevésnek bizonyulnak, akkor előáll egyfajta szétesettség. A legtöbb pár esetében ez néhány hónap alatt rendeződik, mindenki hozzászokik a megváltozott élethelyzethez, így nem lesz belőle elhúzódó trauma. Tekinthetjük mindezt problémának, de fejlődési lehetőségnek is – ezt hívják poszttraumás növekedésnek: egy kihívás miatt kénytelenek vagyunk új viselkedésmódokat kitalálni, amivel végső soron csak nyerünk, a személyiségünk gazdagodik, sokrétűbbé válik.”

Geist Klára kiemeli: az, hogy ki hogyan működik friss szülőként, nagyban a gyerekkori családjától függ, hiszen a „szülőségről” onnan van a legtöbb emlékünk és jó-rossz mintánk. Vagyis az alapkérdés: milyen volt a családunkban kisgyereknek lenni? Milyen volt a viszonyunk az azonos nemű szülőnkkel, illetve milyen volt a szüleink egymással való kapcsolata?

„A nők életében az anyaság hatványozottan előhívja a saját édesanyával való viszonyt, a férfiaknak pedig az apjukkal való kapcsolatukon múlik sok minden. Ha a korai kötődés bármi miatt sérült, akkor aggályos, hogy az illető meg tud-e birkózni a szülőszereppel. De tegyük fel, hogy semmilyen komoly probléma nem volt gyerekkorban, a két családi minta akkor is elkezd harcolni egymással, és jó esetben az »új szülők« e kettőből képesek közös identitást teremteni. Ez nem szimpla másolást (esetleg ellenkezést) jelent, inkább csak azt, hogy a gyerekkori élmények adják a kiindulópontot – ahhoz képest határozzuk meg magunkat. Ha a végeredmény nagyon eltérő, és nincs meg a rugalmasság a felekben, akkor ez okozhat válságot. A rugalmasság annyit jelent, hogy se magam alá gyűrni ne akarjam a másikat, se ész nélkül alkalmazkodni az ő gondozási-nevelési elképzeléseihez. További ütközőpont lehet, hogy az egykori családi minta sokszor már nem felel meg a mai kor igényeinek – különösen igaz ez a férfiak és nők közötti feladatelosztásra.
Ami viszont nem változó evolúciós örökség, az az, hogy a szülés körüli idegrendszeri és hormonális állapot miatt a nő nagyfokú kiszolgáltatottságot és a párjához való kötődési igényt él át, miközben a gyerekre fókuszál. Az ideális eset az, ha ő »tartja meg« a babát, a férfi pedig kettejüket. Gyakran azonban az fordul elő, hogy egymást bizonytalanítják el.”

Ha a nő „magára marad” a babával, amiről sokan panaszkodnak, annak több oka lehet. Nyilván van, hogy a férfi nem tesz otthon túl sokat, de az is, hogy a nő maga szorítja ki őt a gyerek körüli teendőkből – akár csak azzal, hogy ahogy a másik csinálja, az sosem elég jó. „Szakmailag úgy is mondhatjuk, az édesanya monopolizálja a gyerek érzelmi életét, és elbizonytalanítja az apát a kompetenciájában. Ilyenkor a férfi »nehezen talál rést a pajzson«, nem pontosan érzi, hol van rá szükség. Lassan távolodik mind a kicsitől, mind az anyától. Máskor épp az anya »nem talál bele« a szerepébe, akár hozott minták miatt, akár mert nem érzi magát biztonságban a kapcsolatában.”

Ahhoz, hogy mindezt megértsük, kicsit korábbra kell visszamennünk, nem a gyerek, hanem  a párkapcsolat születéséig. „Ez korjelenség: az elköteleződés ma nagyon lassú folyamat, mindenki a tökéletest keresni. Ezért sok párnál azelőtt érkezik a baba, mint hogy megtörtént volna egy igazi elköteleződési döntés, és lett volna idő összecsiszolódni, először a kétfős családot megalapítani. Vagy a másik véglet: túl sokáig voltak gyerek nélkül, megszoktak egy kényelmes életmódot, amit mindkét esetben el kell gyászolni, elbúcsúzni a kétszemélyes életviteltől. Ezért is kísérik vegyes érzelmek a gyermek érkezését. Sokan afféle »zsákbamacska-helyzetet® élnek meg, azt mondják, a baba születése olyasmit hozott ki a párjukból, amire nem számítottak. De bármelyik helyzet van, fontos, hogy ki lehet mondani: nem így terveztem, nem gondoltam, hogy ilyen nehéz.”

Az egyik leglátványosabb jelzés a szexuális élet megváltozása, ami a pszichológus szerint óhatatlan. „Vannak párok, akik már a várandósság idején ezzel küzdenek. Nemcsak a szex szenved csorbát, de még az intimitás is, ami inkább baj. Később, a gyermekágyas időszakban is azt látjuk, hogy legtöbbször nem a vágy hiányzik; amellett, hogy a nő altat, szoptat, nem alszik, vannak erotikus fantáziái. Csak hát nincs közös idő, nincs mód spontán együttlétekre, nagy a leterheltség, és van, akit zavar az is, hogy megváltozott a teste. Ilyenkor az érzelmi biztonságot egymás kölcsönös elfogadása, támogatása adja meg.
Mindkettejüknek el kellene fogadni, hogy ez az időszak nem a nagy szexjelenetekről szól, körülbelül három évnek kell eltelnie, mire minden a helyére kerül, és új egyensúly teremtődik. Sajnos azonban az a szex, ami már a gyerekek születése előtt sem volt igazán jó, az csak rosszabb lesz.”

Hogy mi a megoldás? Ami minden párkapcsolati problémánál: beszélni, beszélni, beszélni – mármint egymással (ezt a pszichológia úgy nevezi: kölcsönös válaszkészség és önfeltárás). Na jó, valójában ez sem mindig megoldás, inkább csak esély arra, enélkül viszont biztosan nem megy. Csak hát a szex az egyik olyan téma, amit nem könnyű szóba hozni – főként, ha gond van vele. „A férfi részéről el szokott hangozni itt nálam a mondat: már az anyát látom benne, nem a nőt – mondja Geist Klára – sokszor pedig arra jönnek rá, hogy a legjobban ketten szerettek lenni, amikor megkapták a kizárólagos figyelmet egymástól, csak ez sem vallják be maguknak. A nőt megterheli a szülés utáni természetes lehangoltság, a férfit pedig az egzisztenciális szorongás, hiszen már több emberért felel. Végül eljutunk oda, hogy a nő csak egy tányér levest szeretne nyugodtan megenni, és csak arra vágyik, hogy kedvesen szóljanak hozzá, a férfi meg negyedóra csendet szeretne, amikor hazajön, és azt, ha a párja néha kijönne a gyerekszobából. Gyakran kiderül, hogy egyszerű dolgokról van szó, csak olyan légkört kell teremteniük, ahol bátran kimondhatják igényeiket.
A családalapítás fárasztó és nehéz útját érdemes természetesként elfogadni. A jutalom gazdagabb kapcsolat és persze a gyermekek.”

A tételmondat így szól a szekértőtől: „A gyerekvállalás altruista dolog.” Hozzáteszi még: egy ideig tudni kell háttérbe vonulni, és elfogadni, hogy többé nem lesz az, ami előtte volt.
De gondoljunk bele: nem pont erre vágytunk, amikor kitaláltuk, hogy gyereket szeretnénk?!

Olvass még a témáról!

Neked mit jelent a család? Töltsd ki anonim kérdőívünket és segítsd munkánkat!


Kitöltöm!

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése