nlc.hu
Sztárok
Endrei Judit a volt házasságáról

Endrei Judit volt házasságáról vallott: „A lányaim hoztak bennünket össze”

Szerinte az ő szerepe ennyi volt az életében.

A 70 éves Endrei Judit sok éve már, hogy egyedül tölti a mindennapjait, ám ő ezt egyáltalán nem bánja. Életében két nagy szerelme volt. Hét évig volt először házas, majd a válása után megismerkedett lányai apjával, akivel 16 év után váltak külön az útjaik. 

Endrei Judit

Fotó: Schumy Csaba

A legendás tévés hisz abban, hogy az emberek találkozását a sors rendezi. Volt kedvesét, Sütő Pétert még csak nem is kedvelte megismerkedésük elején, végül szerelmesek lettek egymásba és két gyönyörű lányuk született

Sütő Péterrel ismertük egymást, hiszen ő is televízióban dolgozott. Nem találtam szimpatikusnak, mert túlságosan dinamikusnak, erőteljesnek, túl jópofának éreztem. Én éppen ennek az ellenkezője voltam, nyugodt, visszahúzódó teremtés. Aztán a sors úgy rendezte a szálakat, hogy a televízióból épp kettőnket küldtek el Brüsszelbe egy hónapra az európai kulturális menedzserképzésre. Csak ketten voltunk magyarok, de erről csak ott szereztünk tudomást. Én akkoriban naplót vezettem, amit Péter meglátott, és viccesen megkérdezte, hogy ő mikor kerülhet bele ebbe a naplóba. Roppant határozottan azt mondtam: ’Ebbe te soha!’ Aztán elkezdtünk beszélgetni, lassan felfedeztük egymást, és kiderült számomra, hogy jó humora van, kedves, figyelmes. A táncestek is sokat segítettek abban, hogy közel kerüljünk egymáshoz. Mire véget ért a képzés, egyértelmű volt, hogy van közös jövőnk” – idézte a Story magazin az egykori tévés szavait. 

Judit azt is elárulta, hol ment tönkre a kapcsolatuk és egyáltalán nem hárítja az ő felelősségét ebben.

A lányaimnak szoktam mondani, hogy ’ti igazi szerelemgyerekek vagytok.’ Sajnos az együttélésünk során elkövettem azt a hibát, hogy teljes figyelmemet a lányaimra fordítottam, és keveset törődtem Péterrel. Ez annyira megviselte a kapcsolatunkat, hogy végül aztán elváltunk. De Péter továbbra is az életünk része, hiszen ő a gyermekeim apja. Azt is el tudom fogadni, amit az ezotéria erről mond, hogy a lányaim hoztak bennünket össze, mert kettőnkhöz akartak leszületni. Tőlünk kaphatták meg azokat a géneket és minden mást, amire szükségük van, hogy az életfeladatukat teljesíteni tudják.

Story magazin címlap

Story magazin címlap

Kapcsolódó cikkekTörlésSzerkesztés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top