nlc.hu
Otthon
Gázrobbanás egy lakóházban Újbudán

Újbudai lakástűz: kávét főzött a szomszédja, rárobbant a fal a 100 éves Ilonka nénire

Robbanás okozott lakástüzet, egy ember meghalt.
tűzoltók,

Nagypénteken, hajnali negyed ötkor érkezett jelzés a Katasztrófavédelemhez, hogy egy négyszintes társasházban robbanás történt Budapest 11. kerületében. Hat járművel húsz tűzoltó vonult a helyszínre. A Kruspér utcai társasház egyik harmadik emeleti, 20 négyzetméteres lakásában volt robbanás, amely kidöntött egy falat, így az ott keletkezett tűz átterjedt a mellette lévő lakásra is. Mindkét lakás teljes terjedelmében égett. A tűzoltók az egyik lakásban a romok átkutatása közben egy mozgásában korlátozott idős nő holttestét találták meg. A tűzben két másik ember is megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították – számolt be a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az oltás idejére 50 embernek kellett elhagynia a társasházat, számukra a Katasztrófavédelem a Budapesti Közlekedési Központtól melegedőbuszt kért a helyszínre. A lakók körülbelül 7 órával a történtek után térhettek csak vissza az otthonaikba.

A Blikk információi szerint állítólag kávét főzött a lakásban hajnalban az idős férfi, amikor a gázszivárgás miatt valami berobbant, a szomszédban élő idős asszonyra, Ilonka nénire pedig rádőlt a fal. Esélye sem volt a menekülésre, a helyszínen életét vesztette. A kávét főző férfira még a ruha is ráégett, úgy szaladt ki a házból. Őt súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították a kórházba.

A tűz keletkezési körülményeinek kivizsgálása érdekében tűzvizsgálat indult.

Kiemelt fotó: illusztráció, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top