nlc.hu
Sztárok
Így él ma Eszményi Viktória

Így él ma a Táncdalfesztivál kedvence, Eszményi Viktória

Hihetetlennek tűnik, de több mint öt évtizede annak, hogy Eszményi Viktóriát megismerte az ország. Így él napjainkban az énekesnő.
Eszményi Viktória

Eszményi Viktória 1972-ben, 21 évesen tűnt fel először a Ki mit tud?-on, ahol felfigyelt rá Bergendy István is. 1973-1974-ben a Bergendy együttessel koncertezett. Az ezt követő években sorra készítette a dalokat olyan szerzőkkel közösen, mint Demjén Ferenc, vagy későbbi férje, Heilig Gábor. 1981-es, Vidéki lány vagyok című dala átütő sikert aratott a Táncdalfesztiválon és még abban az évben megjelent az első szólólemeze. 

1983-ban házasságot kötött Heilig Gáborral, akivel két közös lemezt jelentettek meg az ezt követő három évben. 1987 és 1990 között mindketten a 100 Folk Celsius  tagjai voltak. A kilencvenes évek elejétől főként gyermekzenéket tartalmazó lemezeket jelentettek meg.

„Hogy mi a jó házasság titka? Szerintem nincs recept. Tudni kell élni és élni hagyni, illetve meg kell tudni oldani a problémás dolgokat és helyzeteket. Mindemellett óriási szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy két ember együtt  maradjon”mondta korábban az nlc-nek hosszú házasságáról az énekesnő.

Bár a művészházaspárt több televíziós produkcióba is hívták az elmúlt években, megválogatják, hogy mit vállalnak el. 2014-ben a Szombat esti láz című műsorban csillogtatták meg tánctudásukat.

A 72 éves énekesnő ma is nagyon fitt és fiatalos, amit többek között annak köszönhet, hogy rendszeresen jógázik és meditál.

„Ma már ritkábban lépek fel, élvezem a hétköznapokat, az itthoni teendőket. Nem lehet panaszom a nyugdíjas évekre. Olvasok, filmeket nézek, kertészkedem, jógázom és spirituális témájú dolgokkal foglalkozom” – nyilatkozta a Meglepetés magazinnak Eszményi Viktória. 

Eszményi Viktória
Megnézem
Összes kép (8)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top