nlc.hu
Család
Kétszer mentette meg egy nő életét egy szolgálaton kívüli rendőr

Kétszer mentette meg egy nő életét egy szolgálaton kívüli rendőr Budapesten

A nő először az úttesten ácsorgott, aztán a villamos elé vetette magát, de Kovács Attilának köszönhetően nem esett baja.
Villamos elé ugró nő, akinek az életét egy rendőr mentette meg

Egy percen belül kétszer mentette meg egy nő életét egy szolgálaton kívüli rendőr Budapesten – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Facebookon.

Kovács Attila alezredes, a BRFK Tevékenység-irányítási Központjának osztályvezetője egy márciusi reggelen munkába ment, amikor meglátott egy nőt a Róbert Károly körúton az úttesten.

„Az első pillanattól éreztem, mozgásán láttam, hogy nem egy lámpaperiódust elvétő, véletlenül a kocsik közé keveredő gyalogosról van szó, hanem valamiféle baljós szándékosságról – úgy viselkedett, mint aki tudatosan el akarja gázoltatni magát. Mivel láttam, hogy a zöld jelzésre épp induló járműforgalmat észlelve sem megy le az útpályáról, hozzásiettem, átkaroltam, és amilyen gyorsan tudtam, levezettem az útról” – idézte fel a történteket a rendőr.

Mivel az volt a legközelebbi biztonságos hely, az út közepén lévő járdaszigetre terelte a nőt, de ekkor még egyáltalán nem lélegezhettek fel. A nő a közeledő villamos elé akarta vetni magát, de ekkor Kovács Attila megfogta a ruháját, így le tudta annyira lassítani a lendületét, hogy a nő nem a villamos elé, hanem a szerelvény első ajtajának csapódott, majd földre esett.

A nő, miután kétszer is megmentették az életét, üveges tekintettel ült a földön, és azt ismételgette, hogy el akarja dobni az életét. Végül kórházba szállították megfigyelésre.

Pár hónapja egy józsefvárosi rendőrnő öleléssel mentette meg egy fiatal nő életét, aki elkeseredésében egy hídról akarta a vízbe vetni magát.

Van segítség!

Ha neked vagy valakinek a környezetedben segítségre van szüksége, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

(Kiemelt kép: Facebook/BRFK)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top