nlc.hu
Sztárok
50 éves lett Gubás Gabi

Gubás Gabi 50 éves lett: „Az éveim számára kifejezetten büszke vagyok, ezeket már nem veheti el tőlem senki”

Mint mondja, már rég megbékélt az évek múlásával.

Habár a nők többsége nehezen éli meg, amikor eléri azt a kort, melynek folytatásaként elindul a B-oldal, ez a színésznők, énekesnők életében hatványozottan igaz. Sokan úgy tekintenek erre az időszakra, mintha az élet megnyomná az “állj” gombot. Ekkor kellemetlennek érzik a fiatal nőkhöz illő szerepeket, de korainak a nyugdíjas alakításokat. Gubás Gabi viszont egyáltalán nem problémázik ezen

Gubás Gabi

Fotó: Trenka Attila

A Jászai Mari-díjas érdemes művész április 7-én töltötte be 50. életévét, amely közel sem érintette meg annyira, mint azt gondolnánk. „Hiúság kérdése, hogy az ember el tudja-e viselni szépen az öregedést. Ebben is lehet utat mutatni másoknak azzal, hogy az ember elfogadja azt, ami rá vár. Ha megbékélsz az évek múlásával, akkor ez szép folyamat. Nincs harc, az áramlattal együtt úszunk. Az a célom, hogy ebben az életszakaszban is megtaláljam a szépséget. Az éveim számára pedig kifejezetten büszke vagyok, ezeket már nem veheti el tőlem senki. És lehet, hogy furcsán hangzik, de egyre jobban érzem magam a bőrömben”– magyarázta a Best magazinnak. 

A színésznő hozzátette, nem szokott azon gondolkodni, hogy 50 évesen hol kellene tartania, esetleg lemaradt-e valamiről.

Az ember sokáig keresgél, hogy mi az, ami még hiányzik, mi az, ami még kell, és most azt mondom, hogy egységes a kép. Most állt össze teljesen a kirakós minden kis darabja. Beértem. Van még mit tennem, van még mit tanulnom, van még hova fejlődnöm. De most már aratni is szeretném az eddigi munkám gyümölcsét.

Kijelenthetjük, Gabi nemcsak fejben kezeli jól az idő múlását, de kívülről is úgy tűnik, mintha megállította volna az idő kerekét. Elárulta, fittségének titka, hogy rendszeresen sportol a gyermekeivel, és hála természetgyógyász férjének, Attilának, az étkezésben is tudatos a színésznő. 

Best címlap

Best magazin címlapja

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top