nlc.hu
Baba
Csecsemőt harapdált össze patkány

Patkány harapdált össze egy alvó csecsemőt Ócsán

A kétgyerekes család nehéz körülmények között él, a megsebesült csöppség nevelőszülőkhöz kerülhet.
patkány,

Patkány harapott össze egy néhány hónapos csecsemőt a Pest vármegyei Ócsán – számolt be a Tények. A szülők lefektették a kicsit, aki nem sokkal később hangosan sírni kezdett, a kiságyhoz rohanva látták meg az állatot, amely a matracot átrágva juthatott be a gyerekágyba.

A kislány kezét és fejét is összeharapta a rágcsáló, azonnal segítséget hívtak hozzá a szülők. Sebellátás után a gyermeksebészetre szállította a babát a mentő. Antibiotikumot kapott, mert a patkányharapás okozta sebei begyulladtak. A bal kezét jobban megharapta az állat, valamint a fején a kutacsába harapott bele egyet.

Megtörve mondták el a szülők a Tényeknek, hogy éppen fürödtek, amikor meghallották a kislányuk sírását, miközben rágta őt a patkány. “Hallottuk, hogy sír a kislány, de nem úgy sírt, ahogy kellett volna. Rá egy másodpercre már bent is voltunk nála, csak már láttuk, hogy véres a kislány. Elsőnek azt hittük, hogy az orra vérzik, de nem. Utána láttuk az állatot, hogy mászik ki a kiságyból” – mesélte a mindössze 17 éves édesanya, Polyák Cintia.

A kétgyerekes család nehéz körülmények között él. A 26 éves apa alkalmi munkákból igyekszik eltartani a családját, valamint egyedül próbálja felújítani a 100 éves vályogházat, amiben laknak. A szülők elismerik, hogy hibáztak, de igyekeznek élhető körülményeket teremteni. A környéken azonban nincs kiépített csatorna, a ház körül pedig sok a lom.

A házukat most lakhatatlanná nyilvánították. A fiatal pár két kislányt nevel, csecsemőjük még a kórházban van, nevelőszülőkhöz kerülhet.

Az ügyben a rendőrség gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást.

Legutóbb Kapuváron történt egy patkánytámadás, akkor egy 6 éves kislányt harapott meg egy rágcsáló a lakótelepen. Anyja azonnal hívta az ügyeletes orvost, aki megvizsgálta a kislányt. A rágcsáló egycentis sebet ejtett a lábán, ezért több oltást is kapnia kell a kisgyereknek veszettség ellen.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ez is érdekelhet Megnézem

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top