nlc.hu
Sztárok
Gryllus Dorka ma is úgy érzi, Geszti Péter hibázott a házasságukban

„Ami szép volt, az szép volt, ami nem, az nem” – egykori házasságukról beszélgetett Geszti Péter és Gryllus Dorka

Geszti Péter és Gryllus Dorka 2001 és 2006 között voltak házasok, ezért is volt igazán érdekes az Adom a napom szerdai műsora, ugyanis az esti interjúban Geszti az egykori házasságukról is kérdezte az exfeleségét, sőt az is érdekelte, maradt-e benne tüske a régi dolgok miatt.

Az interjú bevezetőjében Geszti Péter elmondta, hogy szerinte nekik akkor találkozniuk kellett, és bár hosszabb távon mindketten más mellett találták meg a boldogságot, ettől még úgy érzi, Gryllus személye a mai napig fontos számára, szereti és tiszteli őt, bár ma már nem sokat tud arról, hogyan telnek a napjai – foglalta össze a story.hu.

Geszti Péter és Gryllus Dorka

Geszti Péter és Gryllus Dorka az előbbi születésnapi buliján még az ezredfordulón (Story-Best archívum/Fotocentral)

A színésznő elmondta, hogy szerinte nincs értelme megtagadni, ami jó volt:

Vannak az életben találkozások és elválások, és ez nemcsak a házasságokra igaz. Szakmai kapcsolatokban és barátságokban is van, hogy az ember találkozik valakivel, aztán elmúlik. Vannak olyan barátságaim, amik szétmentek, de azért ha találkozunk, van mégiscsak valami közös.

Ettől azonban Gryllus még nem idealizálja az együtt töltött időt, voltak szép és nem szép részei is a kapcsolatuknak.

Most nem mondhatom azt, hogy á, Peti, tök jól csináltad. Ezen nem tudok változtatni, ne haragudj.

Arra a kérdésre pedig, hogy megbánta-e a házasságukat, a színésznő elkezdett felelni, de inkább félbehagyta a válaszát, berekesztve a témát. A színésznő egyébként 2020-ban házasodott össze Simon Kornéllal, tíz évvel azután, hogy egymásba szerettek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top